Onnantól voltam benne a sztoriban, hogy már egyből a helyszínen voltam állatmentő társaimmal, ahol cselekedni kellett. Nem tudom, honnan volt a füles, hogy mi a helyszín, és mikor nincs ott épp senki. Külvárosi, vagy legalábbis nem olyan zsúfolt városrész volt, ahol egy lombikállat-laboratóriumba törtünk be. Borús, nyirkos, hideg idő volt, de még nem éjszaka. A labornak sáros, tágas, lomos udvara volt, maga az épület lapos, sivár, szoci betonkocka. Már benn is voltunk, és a bűntény gócpontját azonnal elkezdtük felderíteni, kiüríteni. A megmenteni való állatok kutyák voltak. Még meg nem születettek. Folyadékkal telt inkubátorokban (=nagyobb fajta műanyag ételtároló doboz), óriási csiszoltüveg-tetejű befőttesüvegekben tenyésztek a magzatok. A szaporítók újabb, még lelketlenebb módszere. Az odáig rendben van, hogy anyaállaton kívül történik a petesejt megtermékenyítése, de hogy a fejlődő sejt nem kerül vissza egy anyaméhbe, hanem gyakorlatilag a szemünk előtt, majdnemhogy a szabad levegőn történik, teljesen kicsinált lelkileg. A látványtól össze akartam esni. A tenyérnyinél kisebb, fehér-rózsaszín állatkák mint valami tavaszi tekercsek, úgy voltak sorakoztatva a műanyag dobozokba. A többi tárolóban még nem kifejlődött, valószínűleg még csak osztódásnak indult, megtermékenyített petesejtek lehettek, mert a folyadékon kívül más nem látszott benne, max egy kis zavarosság. Mint bizonyíték, ezeket is elhoztuk. Az inkubátorokat azzal, hogy kihoztuk a laborból, egyben el is vágtuk a hőforrástól, önmaguktól nem tartották életben a magzatokat. Az udvarra halmoztuk a tárolókat, de a kedvezőtlen időjárás miatt a folyadék kezdett egyre kihűlni. Azzal volt a legnagyobb gond, amelyikben már-már kifejlett, de még mindig koraszülöttnek számító kiskutyák voltak. Azon agyaltam, hogyan tartsam a dobozt úgy, hogy ne is fordítsam fejre őket, ne folyjon ki a folyadék, de közben a testmelegemmel valamennyire lassíthassam a kihűlést, mire biztonságosabb helyre jutunk, és adott esetben egy állatorvos el tudja látni őket. Volt még egy ilyen majdnem kifejlett magzatos üveg, mindkettőért rettenetesen aggódtam, a lehelgetés is eszembe jutott jobb híján... Az udvarról gyalog, illetve az udvar mögötti folyó- vagy tópartról (az is lehet, hogy tenger, nem tisztázott a város, ország) csónakkal lehetett továbbindulnunk, s úgy rémlik, hogy a következő jelenetek már egy kisebb hajón zajlottak, így valószínűleg arra mentünk. Ami még rizikósabb, hiszen a hajóval míg eljutunk A-ból B-be, igen intenzíven kellett volna melegen tartani a meg nem született állatkákat, ami extra gondot okozott. A tudat, hogy ellehetetlenítettünk egy szaporítót, extra löketet adott, de az emberiség kegyetlensége és lelketlensége nagyon legyengített, és az az elcsigázottság, amit a kihűlő babák miatt éreztem, teljesen letört. Ebben az álomban nem zokogtam fulladozva, ahogyan néha szoktam, de akkor általában én szenvedek fizikailag, nem valaki más.