Eh. Már majdnem elkezdtem svédül körmölni :)

Szóval azt álmodtam, hogy kertvárosban vagy falun voltam egy nagyobb kiterjedésű rendezvényen, mtt tábor vagy ilyen öko-tudatos fesztivál, vagy művészetek völgye. A lényeg, hogy egy kedves, kis helységben sétáltam a főutcán, ami egy szűk kis betonút volt családi házakkal szegélyezve, most épp gyalogosoknak fenntartva. Haladtunk a fesztiválrésztvevőkkel együtt egy következő napirendi pont felé, ami leginkább zenei előadás lehetett egy közösségi házban. Az időjárás szürkés, borult, de meleg volt, így a reggel rajtam maradt pizsamában terveztem tölteni a napot, ami egy lógós vékony macinaciból, meg a királykék pólómból állt, aminek az elejére eredetileg egy nagy Csillag Patrik van nyomtatva, de most Tasmán Ördöggé változott. Megyek szépen a dolgomra, haladok a néppel együtt, egyszer csak mellettem terem a fiatal, de legalábbis velem egykorú Mikael, de az is lehet, hogy még inkább húszas éveiben járt, mivel nagyon kisimult arca volt, noha az arcszőrzete a szokásosnak hatott. Haja is több volt, és rendezett lófarokban hordta. Mintha csak egy random tini táboros crushom lett volna. De ettől még ő volt a Progmetál Istene, és ő is itt volt ezen a fesztiválon, és pont velem kezdeményezett társalgást: Rámutatott a pólóm mintájára, hogy mennyire cool. Én is mondtam valami pozitívat az ő szerkójára válaszként, de lehet, hogy a frizurájára. Megbeszéltük, hogy ő is arra tart, ahova én, mehetnénk együtt. Angolul kommunikáltunk, és talán egy-egy mondatot svédül, de nem vagyok benne biztos. Megtekintettünk végül több kiállítást és helyszínt is, inkább tárgyakkal zsúfolt hosszú asztalokról van emlékem, mint koncertől. Olyanok voltunk rövid időn belül, mint a legjobb barátok, gyakran megfogtam a karját vagy a vállát, miközben nézegettük a kiállított dolgokat, örültünk nekik, ámultunk, szép lila-kék fények jöttek valamiből. Egyszer csak kinn voltunk a szabadban, és láttuk, hogy több madár leszáll egy lepedőnyi zöld területre, köztük olyasmik, hogy szürke gém, meg ilyen gázlómadarak. Eléggé el voltak feküdve, mintha nagyon kimerültek lettek volna. Köztük volt egy pici ragadozómadár is, vörös színéről vörös vércsének gondoltam, de a rendszertani meghatározására nem volt idő. Mikael azonnal ott termett és mentésbe kezdett, amikor látta, hogy a madár nagyon rosszul van, vergődik, hátára fordul. Felnyaláboltuk és azonnal a madármentő állomás keresésére indultunk - mivel ilyen is volt a házak egyikében. Felvittük az egyik nagyobb épület emeletére, ahol szinte rátörtük az ajtót az önkéntesekre és a dokira. Leadtuk nekik, hogy mentsék meg. 
Itt vagy beékelődik egy sztori, vagy csak izgultunk és beszélgettünk, közben persze úgy támogattuk egymást, mint a tini legjobb barátok vagy valami félénk ifjú randizók.
A beékelődő sztori csak annyi, hogy a tesóimmal és apukámmal lángosozni mentünk, de gyalog, és elképesztő messze, nyáron, majdnemhogy csak kétdimenzióban, tehát egyenesen és előre haladtunk. A lángosozó egy épület beton vagy téglaváza volt (nem váza, hanem váz), tehát egy félkész vagy egy már visszaerodálódott kerete az épületnek. De egy kis kocka alakú helyiségben a kopaszodó bácsi pont jól tudta sütögetni a lángosokat, és az ablakszerű nyíláson kiadni. Egy másik szobából melegszendvicseket árult ugyanígy egy fószer, sörök és üdítők mellett. Volt vegán gombás-növényisajtos, pont olyan jó kis félbevágott bagettből, mint régen a sulibüfében. Rendeltünk, de nem biztos, hogy valaha hozzájutottunk a kajánkhoz, mert felmentünk az emeletre kolbászolni, urban exploringolni. Flesseltünk a betoncsontvázra. Mármint az épületre. Lehet, hogy ez az emelet már megint az az emelet volt, ahol Mikaellel leadtuk a vércsét a madármentőknek.
Újra ott voltam vele, visszamentünk pár óra múlva, hogy megnézzük, hogy van a kis állat. A  fiatal doki nem szolgált jó hírekkel, azt mondta, el fogjuk veszíteni, noha még volt benne látszólag élet, és küzdött. Mikaelt nagyon megviselte ez a hír, teljesen kiborult. A madárka felett gyászolt, pedig az még mocorgott, a doki folyamatosan dolgozott a megmentésén. A barátom tehát már nem látott reményt, el kellett őt onnan vezetnem, mert hátráltatta a munkát.
Ez az esemény megpecsételte a hangulatot a továbbiakban. Minden bizonnyal együtt fedeztük fel a néznivalókat a fesztiválon, miután kicsit összeszedte magát, de odáig már nem álmodtam meg.

És most jól meghallgatom a Master's Apprentices-t, mert azóta az megy a fejemben.