Na ne. Ez most nagyon rossz volt. Emlékszem, múltkor olyat álmodtam, ami ővele volt kapcsolatos, egyik kedvenc barátnémmel. És vele baleset, vagyis rossz dolog történt. Ilyen parázós dolog. És most is ilyesmit álmodtam. Valahol külföldön voltunk, többen leányok, egy kisebb baráti társaság. Valami olyasmi volt a történet lényege, hogy volt egy vendéglátóipari egység, ahol mi dolgoztunk, vagyis legalábbis ott benne szobát béreltünk. És arról volt szó, hogy ez a hely most máshová költözik, mert csőd veszélye áll fenn, vagy valami hasonló dolog. A vezető néni az egész egység "lelkét", egy számítógépet (valszeg kasszagép vagy ilyesmi lehetett), aminek a monitorja egy elektromos biciklihez hasonló járműre volt felszerelve. Nagyon hipermodern volt, tömzsi, terepjárásra alkalmas kerekei, formatervezett, áramvonalas fémteste volt. A monitor valamiért előrefelé volt fordítva. A járgányt úgy lehetett hajtani, mint egy rollert. Ő, a kedvenc barátnőm, akiről szó van, rávetette magát, hogy majd ő megy vele, és átrollerezünk így az új helyre. Mentünk is az utcán, ő nagyon lelkes volt, élvezte a játékot. Lement a járdáról, hogy a feltúrt földkupacokon rallyzzon a kerekes számítógéppel. Mondtam neki, hogy óvatosan zúzzon, mert az előrenéző monitornak ez bizos nem tesz jót, na meg a rázkódás sem mellékes dolog. Megértette aggodalmamat, de ő továbbra is terepmotorozni szeretett volna, így is tett. Egyik lejtősebb földkupac után valami történt. Valami rossz. Azt láttam, hogy megbotlik. Előre esik, a járgánnyal együtt. Próbáltam utánakapni, de mire odaértem, a gravitáció elragadta őt. Nagyon mélyre. Egy négyzet alakú lyukon esett le. Hallottam a kiáltását, és láttam, ahogy egyre mélyebbre zuhan. Én is üvöltöttem, talán azt hittem, minél jobban üvöltök, a lyuk annál kevésbé lesz mély, és ő annál kevésbé fog gyorsan zuhanni. Nem tudtam elképzelni, hogy lehet ilyen mély lyukat vágni, ilyen veszélyesen szabadon hagyva. Csak bámultam befelé. Ahogy esett, földdarabkákat rántott magával, amik akár be is temethették volna. Valahol nagyon mélyen földet ért. Láttam a kicsavarodott tagjait, ahogyan mozdulatlanul fekszik ott. Ezek másodperc-töredék alatt történtek. Nem hagytam időt magamnak azon gondolkodni, hogy most él-e vagy már meghalt-e, azonnal rohantam segítséget hívni. Messziről üvöltöttem egy embernek, hogy tárcsázza a telefonjáról a tűzoltókat. Elég messze volt, rohantam felé. Végülis úgy alakult hogy az én kezemben volt a telefon és én tárcsáztam a segítséget. Azt tudom, hogy 4 jegyű volt a szám, és többször is be kellett ütnöm, hogy helyesen írjam be... Végül felvette egy női hang, és azt mondta hogy "segélyhívás, kizárólag angolul. Tessék." Próbáltam neki elmagyarázni, hogy hova küldjön azonnali segítséget, mert egy személy súlyosan megsérült. Láttam az utcatáblát, de kibaszott görög vagy cirill betűkkel volt írva, és nem tudtam kiejteni. A táblák alatt hirtelen lettek másik táblák, amin angolul is ki volt írva. Próbáltam azt is kiejteni, de azok is olvashatatlanok lettek, belekombinálódtak ezek a betűk. Nagy nehezen megértette a központos nő, és azt hiszem elindította a segítséget. Nem tudom, mit csináltam az alatt az idő alatt, amíg meghallottam a szirénázást. Azt tudom, hogy olyan érzésen mentem keresztül, mintha csak ébren lennék. Iszonytató üresség, zsigerfacsargató fájdalom, fekete lyuk... Hihetetlen volt, hogy egy ilyen értelmetlen dolog miatt elveszthetek egy csodálatos embert, egy nagyon fontos barátot, még egy valakit, aki igazán közel állt hozzám.. Igazságtalanság.
Végül jött egy tűzoltóautó, hallottam a hangját. Egy mellettünk lévő utcán jött, és továbbment... Lehet, hogy jó irányba jött, mert csak ott tudott befordulni, de kétségbeestem, hogy talán az utca másik oldalára kapták a riasztást, úgyhogy próbáltam felkelteni a kocsi figyelmét, hogy igenis, itt van a veszély. Nem tudom honnan lett nekem, de hirtelen volt nálam egy ilyen gázduda. Először síp volt, próbáltam hangosan sípolni, de így egyre erősebb lett a hangja. És az autó befordult a jó irányba. Talán meghallotta, talán igazából is tudta a helyes irányt.
Eddig emlékszem. De nem akarom, hogy megint köze legyen a megérzéseimnek, az álmaimnak az ő vele történő eseményekhez. Múltkor is eléggé megijedtem magamtól, de ez már nagyon para.