Elértem azt az állapotot, ahonnan sehogysem jutok tovább. Csak sodródom bele a semmilyenségbe. Gitárt kézbe venni? Eszem ágában sincs. Hajat szárítani se. Kifújni az orromat se. Villanyt lekapcsolni se. Telefonálni se. Értelmes párbeszédet folytatni se. Pulóvert felvenni se. Fogat mosni se. Az egész napom ilyen volt: nem szereztem puskát a hétfői dolgozathoz, nem gyakoroltam semmit gitáron, sem az elmélettel nem foglalkoztam, nem főztem ebédet, nem öltöztem fel rendesen, nem végeztem el a hétvégi ketrectakarítást, nem tettem semmit a családi összetartás érdekében. Nem foglalkoztam a vizsgatémával, amire már kész ötleteimnek kéne lennie. Nem értem miért nem motivál az, hogy ha így viselkedek, nem fogok bejutni kőbányára, de még ezt a sulit sem fogom tudni elvégezni, és szakvizsgázni se fognak engedni.
Sajnálom. Magamat főleg.