Na, ez jól fog kezdődni: azt álmodtam, hogy Opeth koncerten voltam. (Egyébként pont tegnap gondolkoztam azon, hogy mostanában nem a basszerosok a kedvenceim a zenekarokból, hanem kezdek picsulni, mert mostmár mindig a frontemberek.) Az volt a lényeg, hogy a zenészek a koncert után pókerpartyt rendeztek, amin sokan ottmaradtak a koncert után, illetve még jöttek is, tehát volt, aki a koncertet sem nézte meg, csak utána jött be pókerezni. Valami isten háta mögötti kerületben voltunk Budapest területén, és már jártam itt, és anno megnéztem az éjszakai járatokat, de most egyáltalán nem emlékeztem, mikor indulnak buszok, és honnan. Tehát a pókerparty. Egy ilyen szocreál ebédlő-helyiségben ültünk szocreál préselt farostlemez asztaloknál. Ott volt a volt barátom, és a jelenlegi barátnője, és hát nagyon szép lány volt. Aranyosan kedvesen szerelmesen beszélgettek, meg cuppogtak. Az Opeth-tagok szervezték a partyt, legalábbis ők voltak a nagy májerek, talán úgy volt, hogy ők mindig pókereznek, de most kiterjesztették nagyba, összecsődítették az embereket. Én - nem is tudom miért - Miksa után kajtattam, talán valamit akartam kérdezni tőle. De ő idegesen rohangált fel-alá, mint valami rosszkedvű részeg, csak nem dülöngélt annyira. Még az is lehet, hogy magyarul beszéltem hozzá, és ő is úgy válaszolt. De az is lehet, hogy csak szerettem volna, ha hozzámszól ( :DD ) Végülis egy nagyon idióta mondatot sikerült kiötölnöm, ami semmire nem volt jó, figyelemfelkeltésre pláne nem. Azt mondtam, "Mikor jöttök legközelebb?" Erre megkaptam, hogy "Nemtom!", miközben a férfi öltözőben tett egy kört, és valamit keresett. Kiábrándító volt a hanglejtése, meg hogy figyelembe se vett. Jó, mondjuk én is bénáztam, nem tudtam normálisat kérdezni, de akkor is olyan negatív volt a kisugárzása, hogy inkább hagytam a francba. Persze fájó szívvel, mert ki tudja, mikor lesz még lehetőségem a kedvenc zenekarom közelébe kerülni. El volt foglalva azzal, hogy mikor pókerezhet már. Pff... Én erre fogtam magam, és leléptem. Nekiindultam a buszmegállónak, amiről nem tudtam, hogy hol van. Szerencsére a következő sarok után megtaláltam. Valami Rákos-pestszentlőrinc-erzsébeten lehettem, és a végállomás is hasonló kaliberű volt, de az útvonal érintette az Örs vezér terét. Na mondom, de jó, majd ott leszállok. A busz ezzel szemben keresztülment Békásmegyeren. Az utcánk előtti megálló előtt eggyel megállt a busz. Oké, akkor a következőnél leszállok, jeleztem. Láttam, ahogy elhaladunk a házunk előtt. Nem ott volt a következő megállója, hanem Csillaghegyen. Ami annyit jelent, hogy egy számomra tökéletesen idegen terepű Csillaghegyen ment keresztül, ahol iszonyatos távolságok, magasságok, mélységek, lejtések voltak. Hegyoldali építkezési terület, erdő, domb, minden. Leért a busz a völgybe, és valami kockaházas lakóközösségnél szálltam ki. Belegondoltam a visszasétálásba: ez bele fog telleni néhány órába, némi izomláz árán... Nem áll messze a szívemtől a túrázás, de azért ez mégiscsak durva. Nem tudom mi vezérelt rá, de a kockaházak felé vettem az irányt inkább. Szokásos, kanyargós, fehér folyosós sok ajtós épületbe kerültem, ahol zajlott valamiféle piaci élet. Volt ott egy hölgy, akit elkezdtem kísérteni. Igen, szellem voltam, legalábbis tökéletesen áttetsző, és cseppet lebegni is tudtam, de nagy erőfeszítések árán csak. És folyton belerugdosam valamibe, mert testetlen az nem voltam. A hölgy látta, hogy a portékái, zsákjai mozognai, illetve eltünedeznek. "Átlátott" rajtam, tehát kb-ra tudta, mivel/kivel van dolga. Hajkurászni kezdett, és menekülnöm kellett előle. Fellebegtem a plafon közelébe, de ott is elért, az alacsony belmagasság miatt, meg a rendezetlenül lógó lábaim miatt. Szekrény tetejére is próbálkoztam kerülni, de az sem volt a legsikeresebb. Üldözött lettem, már többen is tudtak rólam. Közben más épületszakaszokba is bekerültem, irodaház jellegű helyekre. Kettős életet éltem, volt egy megtestesült énem, és volt egy szellem létem. A testi énem egy afro-amerikai férfi volt, aki ráadásul többféle is lehetett. De volt egy állandó külalakom, csak eleinte nem tudtam, hogy az az eredeti. Ez a fiatal humorista jellegű fazonom volt. Volt még egy nagyobb darab, mogorvább, de sokkal jobb pasi énem is. Ez volt az első. Aztán néha megint szellem voltam, és lebegtem ide-oda, magasságokat, tereket fedeztem fel. Egy hatalmas, galériázott, kocka alakú lakásban találtam magam. Csak ez az egy helyiség volt, egyben volt a konyha, a háló, minden. Egy magas polcra lebegtem, és onnan figyeltem, ahogy Koltai Róbert nagy, betű alakú palacsintákat süt. Nem is igazi palacsinta volt, hanem olyan gofri féle, vagy amerikai palacsinta. A szót nem tudtam összeolvasni, vagyis igen, de már nem emlékszem rá. A sütőlap közelébe kerültem, nem féltem, hogy megégetem magam, pedig kellett volna. Az egyforma kisütött betűket egymásra rakta, csokoládékrémmel rétegezve. Végül valami 4-5 betűs szó jött ki, és szerintem tortának szánta valakinek. Volt egy félretett darab, ami rendes tortaszelet alakú volt, de ugyanazokból az összetevőkből. Szegény Koltai Róbert, elette előle a szellem a félretett szeletet. Meg az első betű csücskét is megrongáltam, mint láthatatlan szellem, ezért nem tudta, mi történik, de nem bosszankodott nagyon, csak olyan Micimackósan derűsen, és befoltozta a hiányt. Végülis az irodaház lakói rájöttek a kettős (vagy többes) életemre, és a fiatal humorista énemet leleplezték, miszerint mikor ezt a fickót meglátták, tudták, hogy én vagyok az alakváltó, és ezzel véget ért a történet.