Lementem a Kék vagy a Vörös Yukba egy komolytalan koncertre. A színpad elrendezése olyan volt, mint egy kisebb színitársulat színházterme, vagy mint az AKG színházterme, tehát a nézők lépcsőzetesen ültek a fa dobogókon, és lent történt az előadás. Néha nagyon halk volt a zene, egy szál gitáros betétek voltak, a mellettem levő csaj azt hitte, előkaphatja a kis ír furulyáját, és mutathat néhány dallamot, mert éppen arról beszéltünk, hogy én ilyen zenét játszom, hoztam is magammal a tekerőt. De el kellett csitítanom, mert épp a srác progmetal közjátékot nyomott gitáron, csak a csaj ezt nem hallotta, azt hitte, vége a bulinak és furulyázgathat. Nekem is elő volt véve a hangszer, már össze is próbálhattunk valamit korábban, mert a fejemben elkezdtem összerakni, milyen alsó szólam szólhat az ismert ír balladák fő dallamai alatt. Aztán nem volt maradásom, mert te is megérkeztél a buliba, és jelezted, hogy amúgy kimész a dohányzók közé a felszínre, levegőzni vagy szocializálni. Én nem mentem egyből utánad, de rövid gondolkodási időn belül követtelek. Ilyen metál helyhez metál szerkó dukált, a hangszertokomhoz öltöztem full feketébe: lebernyeges, térdig érő szoknya, bakancs. Meg valami szintén szélben lobogós, fekete, vékony kardigán a góthercegnős fölsőm fölé. Nem tudom, honnan láthattam magam, de a hajam fel volt tűzve valahogy nyanyásan vagy hipsteresen. Azt a fránya tekerőt az istennek se tudom, miért hoztam magammal, most, hogy meg volt ragasztva, mi a francnak tettem ki még viszontagságoknak... A nyomorult Yukban minden falba meg ajtóba bevertem a nyomorult tokomat és kb hallottam, ahogy lereccsen a frissen felragasztott rész. Már nem is tudom, szerintem meg sem néztem. Közelítettem a dohányzós felszínre vezető ajtóhoz. Ki is léptem rajta. Csillagos ég és vad, zabolázatlan folyópart fogadott, extrém sziklákkal. De az ösvényen, ami egyből az ajtónál indult, közeledett felém egy szervező-szerűség srác, majdnem kézen is fogott, vezetett, hogy gyere, elkészült a vegán bográcsos kaja. A tenyerét épphogy megsimítottam, az ujjaink kicsúsztak egymásból, nem volt szándéka végig kézen fogva vezetni, csupán egy gesztusként érintett meg. Haladtam azon a nyomorult ösvényen, nem érdekel a szóismétlés, magam mellett a lustán hömpölygő vizet láttam, akár a Duna is lehetett volna. De fantasy fairy környezetbe illő, a parttól nem messze stégszerűen álló kis meseházikók álltak lábakon a mélyülő vízben. Ide csónakokkal jutottak el a partyzni vágyók. Sötétkékek voltak, vagy csak az épp majdnem teljesen lenyugodott nap miatt láttam ilyen színűnek őket. A víz rózsaszínesen derengett a még fényt kapó felhők miatt. Láttalak téged, ahogy a part közelében úszkálsz egy lánnyal, én haladtam a parttal párhuzamosan futó ösvényen, elég nehézkesen, mert extrém volt a növényzet, nemcsak a szikla. Száraz, szúrós, kemény, mediterrán, vagy teljesen nem evilági aljnövényzet. Egy ponton sikerült megbotlanom, veszettül átkozódtam. És szerintem fel is jajdultam, mert te is meghallottad. Ahogy elestem, a pőre lábszáramba bogáncsok akadtak a bal oldalt, a jobbal pedig beletrafáltam egy szúrós, tapadós pöffeteggombába. Nem is próbáltam kiszedni, annyira fájt, de felálltamkor magától is eltávolítódott pár szál bogáncsnövény. Eközben elkezdtél nekem odakiáltani félhangosan, hogy én vagyok-e az, fura álomnyelvet használtál, szerintem a vezetéknevemen szólítottál. Miközben épp a pöffeteggel agonizáltam, hogy hogyan ne tépje le a bőrömet, csak a sokadik szólításra reagáltam. A fájdalmam és a bosszúságom miatt passzív-agresszívra sikerült a válaszom, valami olyasmi, hogy igen, én vagyok, és csak hogy tudd, én elhúztam innen, részemről ennyi volt. Ezzel a bulira utaltam, hogy mennyire szarul érzem magam. De ilyen "szakításos" duma is lehetett volna, ha valaki hajlamos a nagyon túlgondolásra. Elkezdtem visszafelé haladni, hogy elhagyhassam ezt a remek bulihelyet. Visszajutottam az épületbe, amiből nem volt ám olyan könnyű újra kijutni a Fényes Adolf utcára, mint ahogy az a valóságban megy. Tágas, nagyon hosszú, teljesen egyszerű téglalap-folyosókon haladtam, gyér megvilágítás és kis ablakok tették lehetővé a tájékozódást. Az egyik folyosó olyan tágas volt, hogy el tudtam menni mellettetek anélkül, hogy észrevettetek volna az új csajoddal. A hajad még mindig vizes volt. Valami nagyon friss turbékolást műveltetek le. Három-négy méterre álltatok egymással szemben, valami kérdezz-feleleket játszhattatok, mert olyasmit kérdeztél: És a gyrosszal mi van? A csaj meg nagy életbölcsességként azt felelte: az uborka és a szósz csak fancy bullshit - vagy hasonlót. Erre te, mint akit ez a mondat még nagyobb szerelemre gyújtott, odasiettél hozzá és szájon csókoltad. Ez aztán a fittipaldi asszony, ez a gyrosba csak húst kér! Elmorzsoltam a bajszom alatt egy "blehh"-t, és eltávolodtam a kellemetlen jelenet helyszínéről.
Álomlom
2020.09.04. 01:16A bejegyzés trackback címe:
https://nefrediel.blog.hu/api/trackback/id/tr416188578
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.