Hajjaj... Már megint nagyon intenzívet álmodtam. Amúgy érdekes, hogy ritkán vagyok egyedül az álmokban. Most is egy nagyobb társasággal voltunk egy fogadáson egy nagy épület második szintjén. Fogadásnál talán egy kicsit családiasabb volt a hangulat, oldottabb, barátibb társasággal. A történet konfliktusa onnan származott, hogy a terembe bekerült egy egyén, akin páncélzat volt, és őrjöngött. Próbáltuk megállítani, de nem volt egyszerű dolgunk, mert ő nem egy hagyományos "őrült" volt idióta jelmezben. A jelmez valójában valódi öltözete volt, és a saját testének is emberfeletti gonosz tulajdonsága volt. A testhőjét olyan erősen átadta a páncélnak, hogy ő maga hideg volt mint a jég, de a páncéljához nem lehetett hozzáérni, mert égetett. Pont ezért is volt nehéz visszaszorítania a társaságnak, mert nem gondoltak rá, hogy meg fogja égetni őket, ha le akarják fogni. Többen - köztük én is - a földszintre vezető lépcsőhöz rohantunk, és tűzszerések után kiabáltunk. Nem logikus, hogy miért nem tűzoltókért, de mindegy. Az őrjöngő egy fiatal fiú volt, maximum 25 éves, összekócolódott félhosszú szőke haja volt, és látszott, hogy a téboly-torzított arca valójában finom vonású és szép. A fiú ámokfutása nem is volt teljesen világos, csak azt tudom, hogy akik hozzáértek, csúnya égési sebeket szereztek. Lehet, hogy igazából nem csinált semmi rosszat, csak túlságosan felpörgött, és fel-alá rohangált az emberek közt, illetve neki az embereknek. De mintha hadakozott is volna... A lépcső a fogadótermünk melletti előtérben volt, amiből nyílt egy kis gardrób is. Ide menekültem én előle, a lépcső korlátjához. De ő kiviharzott az előszobába, aztán a gardróbban landolt, túlzott lendületvétele miatt. Közben a "Tűzszerészek! Tűzszerészek!" kiáltások hallatszottak. Én féltem tőle, de nem rohantam el. Jöttek a tűzszerészek fel a lépcsőn. A fiú kirontott a gardróbból, egyenesen nekem. Éreztem, hogy meleg a páncélja, de nem a legforróbb részen sikerült hozzáérnem. A hirtelen pánikhelyzet, és az adrenalin miatt cselekedtem gyorsan: valahogy sikerült kigáncsolnom, és hanyattesett. Így védtelen volt, mert a nehéz felszerelésétől alig tudott ebben a helyzetben mozogni. Lehet, hogy volt valami sisak-félesége, és azt vettem le róla, de lehet, hogy megtaláltam a páncél kioldórészeit is. Mindenesetre a szemébe tudtam nézni, és meg akartam vele értetni, hogy segíteni akarok. Valóban jéghidegek voltak a tagjai, éreztem, miközben próbáltam lefogni, hogy ne tegyen kárt bennem. Nem bírt magával, menekülni akart, főleg, hogy már ott voltak a tűzszerészek. Nem tudom milyen megfontolásból, lehet, hogy végig ezt akartam, vagy csak egyszerűen ez volt a dolog megoldása - megcsókoltam őt. Abban a tizedmásodpercben abbamaradt a görcsös szabadulni vágyása, varázsütésre lenyugodott, és visszacsókolt. A tűzszerészek így nem bántották, lehet hogy csak emiatt tettem.
Utána elvezették őt, hiszen felelnie kellett tetteiért. Az volt az utolsó képem róla, hogy a földszint bejáratánál két rendőr kíséretében megy el. Úgy tűnt, visszaállt a testhője, legalább annyira, hogy karon tudják ragadni.
Mennyire hiányzott... Mennyire rossz volt nézni, ahogy elviszik..
Biztos vagyok benne, hogy az is befolyásolta, mit álmodok, hogy éjjel lefekvés előtt még elővettem a 16-17 évesen írt novellakezdeményeimet, amikben többnyire az akkori vágyaim tárgyairól írok, különböző szituációkban. Hajnal fél 3-ig olvasgattam ezeket :P Hát igen.. azóta talán fejlődött kicsit az íráskészségem, meg a szókincsem, de érdekes volt elővenni ezeket. Meg találtam egy '99-ben lejegyzett álmomat is :)
