Egy összetett disztópiát álmodtam meg, és nem biztos, hogy ezt így itt át tudom adni.

Mindenesetre egyedül voltam abban az értelemben, hogy sem családtagom, sem közeli hozzátartozóm, senki ismerős nem volt, csupán a jók és a rosszak, avagy a túlélők és az átálltak, vagy valami hasonló viszony (akár tiszták és fertőzöttek, stb.) volt az emberek közt, én természetesen a pozitív oldalon álltam. Már amennyire ez pozitívnak gondolható, mi mindannyian így éreztük. A cselekmény egy nagy épületben, óriási mozgó járműben - ami leginkább hajó is lehetett - haladtunk, nem nagyon konkrét céllal, mivel a világvége nyomán nem tudtunk kitalálni egy olyan megoldást, amivel X vagy Y helyen jobban biztonságban lennénk. A hajó azért volt indokolt, mert a folyóvizek úgy kiöntöttek, hogy a síkságokat sekély egybefüggő tóvá változtatta. Amikor túl sekéllyé vált, egy kapitányszerű forma megállapította a mérései alapján, hogy egy nagyon lapos merülésű kishajó-flottával tudnánk haladni tovább. A társaimat bár nem ismertem, de kedveltem őket, a szorult helyzet összehozott minket. Egy külvárosi, vagy Pesthez közeli (esetleg távolabbi) faluba érkeztünk az óriási hajónkkal, ahol kisebb, 2-3 fős csoportonként lapos aljú, de halászcsónaknál nagyobb ladikokba szálltunk át, és összekötöztük őket, hogy egy motoros "mozdony" húzza elöl a sort, és így haladjunk a sekély vízben előre. Az anyahajót hátrahagytuk, de valószínűleg máshová navigáltak, így szétvált ez a csoport. A faluban a fő utcát öntötte el a víz, olyan volt, mint egy folyó, aminek a két partján kertesházak állnak. Sok-sok taktikai megbeszélést végeztünk. Volt nálam GPS, de igazából ismeretlen terepen jártunk, ezért inkább nem is voltunk Pesthez közel... Meg hát sok minden nem is derült ki a kezemben digitálisan leképezett kis térképen, a műholdak is le lehettek korlátozva. A csónakok közt nagy volt a mászkálás, mivel szorosan egymás mögé voltak kötve, át lehetett ugrálni egyikről a másikra. A mienk volt a leghátsó, én mégis már az utolsó előttiben ültem. Amikor valamiért rákapcsolt a mozdony, aggódva ellenőrizgettem a kötélen a csomót, ami tartotta az utolsó csónakot, nehogy kioldódjon a hirtelen igénybevétel miatt. Lassan meg kellett állnia a flottának, mivel a fő utca emelkedni kezdett, és a víz odáig már nem ért fel. Szárazföldre léptünk. Veszélyes volt ilyen lassan, védtelenül, saját lábon haladni, mert nem teljesen volt néptelen a falu. És gonosz dolgok lapultak még a kedves kis kertes házak mélyén. A csapat együtt maradt, senki nem veszett szem elől. Fiatalok voltunk, én korombeliek. Haladnunk kellett, és így óhatatlanul is (első óvatlanságaink, nem teljesen csendes vonulásunk ellenére) meghallották az itteniek jövetelünket, és először egy 80 év körüli néni, majd egy 60 év körüli asszony is az utcára jött. Az idősebb néni meg akart minket támadni, volt nála egy "slowmotion" golyó, ami egy fehéres átlátszó, pingponglabda méretű ragacsos golyó volt, ami ha hozzáér az emberhez, töredékére lassítja a mozgását. Szerencsére nem tudott vele eltalálni egyikünket sem, és hasonló, kisebb labdacsokat tudtunk szedni a környező fákról, alóluk a földről, és próbáltuk a nénit ártalmatlanítani. Az én akcióm volt a legsikeresebb, amíg a többiek elterelték a figyelmét, a néni által eldobott nagyobb gömböt fel tudtam venni, és a háta mögé kerülve a kontya tövére ragasztottam, a feje tetejére. A néni támadó testtartásban maradt, de most már lassított felvételben mozgott. Nem maradhattunk idekinn, mert jöttek még ránk, mint például a 60 éves asszony, aki ez idő alatt kiabálva támadt ránk, mi meg hátráltunk előle. Az épületekbe menekültünk. Volt egy pár gazdagabb, sok emeletes családi épület, amiben elkényeztetett kisgyerekeknek hangárnyi gyerekszoba dukált. Egy mellékutcán - ahol több leskelődő, ablakon kandikáló vénasszony elől lebukva végigosontunk - egy ilyen házban találtunk menedéket. 4-5 társammal settenkedtünk be ide, az ajtók nem voltak kulcsra zárva, szépen be is csuktuk magunk mögött, a lehető leghangtalanabbul. Az üldözőink lassabbak voltak, de kitartóan jöttek utánunk. Szobáról szobára haladva - és sajnos egyre feljebb tudtunk csak menekülni, amit pont mindig élesen bírálok a horrorfilmek áldozatainál - a lépcsőkön feljutottunk egy ilyen előbb említett gyerekrezidenciára, ahol egy egész gerendarendszert építettek a lurkónak, hogy mauglinak érezhesse magát. Én mentem elöl, próbáltam a mászókarendszer legtetejére elhelyezkedni mozdulatlanul, hogy az esetleges zombivá csökkent tudatú üldözőm ne vegyen észre szemmagasság fölött. A társaim is csatlakoztak, de az a pár fiú, akik utolsónak helyezkedtek oda körém, még sutyorogtak, kapcsolgatták a villanyt, hogy hogyan legyen a legsötétebb, de nem tudtak megegyezni, hogy melyik kapcsoló mit csinál melyik lámpával, így már az üldözőnk ajtón betoppanásakor is még mocorogtak. Természetesen abba a sarokba kezdett elindulni, ahol rejtőzködni próbáltunk. Még talán a lábfejemet meg is fogdosta. Ugranunk kellett. Most már nem rejtőzködés volt, hanem menekülés élesben, a nyomunkban volt. Nem tudtam pontosan, hogy mit tehet velünk, talán megfertőzhet, talán visszatarthat, hogy bizonyos hatóságoknak átadjon (akik biztos, hogy gonoszak voltak a mi értelmezésünkben), de nagyon-nagyon sok adrenalint termelhettem álmomban. Nem volt olyan undorítóan lassú a futásom, mint általában, amikor álmomban szaladni kényszerülök, és ez már a sokadik ilyen, amikor normálisan tudok futni. Kikerültünk újra az utcára, mellékutakon próbáltuk lerázni a nyanyát, és úgy osontunk, hogy az ablakoknál lebuktunk, mert benn pletykázó asszonyok ültek megvilágított ablakokban, és ha észrevesznek, magunkra haragítjuk őket. Leszakadtam valahogy a többiektől, s sokat ácsorogtam egyedül egy fehérre meszelt, régimódi üres szobában, aminek az ajtaja pont a fő utcára nyílt, de mozdulatlanságom révén se az üvegezett ajtóból, se az ablakból nem vettek észre. Láttam néha elsuhanni egy-egy társamat az utcán. Lassan szürkült az idő, és nem tudtam, hogyan lehetne innen továbblépni, elhagyni a falut, mert bár gyorsabban mozogtunk az üldözőinknél, szétszórtak minket, és nem tudtuk érdemben tartani a kapcsolatot, nem volt megbeszélt terv, hogy továbbindulunk, satöbbi. A káosz közepén ébredtem fel.