Azt álmodtam, hogy már iskolába jártam, nem túl messze itthonról. Az épület gyéren világított, szürkés falú, egyszerű építmény volt. Az ablakon se jött be túl sok fény, kint is borongós idő volt folyamatosan. Nem éppen grafikai óránk volt, hanem valami történelem-szerűség, vagy gazdasági vagy jogi ismeretek óra. Egymás után több ilyen is volt, szünetekben vegyültünk az új osztálytársainkkal. Akik már nem is voltak olyan újak, hiszen arról beszégettünk, hogy a Lőrinc tanár úr szervezett egy társastánc csoportot még az év elején, és hogy már eltelt annyi idő, hogy fel is lépjünk a koreográfiával. Csakhogy, én semmilyen úton nem értesültem róla, hogy voltak próbák. Szeptemberben én is jelentkeztem, mert tök jó bulinak ígérkezett, szeretem a táncot. Kérdezgettem mindenkit, és azt mondták, hogy már 11 próba volt azóta. Teljesen kétségbe voltam esve. Keresgélni kezdtem, a táncpartneremet, Ben-t. Ben Affleck volt az, igen, de Josh Hartnett volt valójában, csak a neve volt más. Mindegy, szóval megtaláltam Ben-t, és kérdőre vontam, hogy miért nem szólt a próbák előtt nekem. Nem tudott összeszedni épkézláb indokot, és még tiszteletlen is volt, azt hiszem még bunkózott is velem. Fogtam magam, és érzékeny testrészen térdeltem. Szegényke vinnyogott és összegörnyedt, aztán nagy peckesen elhagytam a tett színhelyét. Kicsit azért sajnáltam. Elég durva szankcióban részesítettem. Utána már bántam, hogy miért nem pofoztam fel inkább, vagy valami. Mindegy. A következő órán Ben az első padokban ült, nekem a harmadik sorban volt hely. Nem a tananyagra figyeltem, hanem azon törtem a fejem, hogyan enyhíthetném a köztünk fennálló ellentétet. Gondoltam, írok egy cetlit, hogy bocsásson meg, nem akartam ilyen durva lenni, hátha értékeli a gesztust. De nem emlékszem, hogy erre sor került volna. Aztán már hirtelen a táncversenyen találtam magam. Felsorakoztak a párok. Értelemszerűen azt mondtam, hogy én nem állok ki, hiszen nem tanultam meg a koreográfiát... Azt nem láttam, hogy Ben hová tűnt. Néztem a más iskolákból érkezőknek az előadását, és hát némelyik elég amatőr volt ahhoz, hogy akár én is kiállhattam volna úgy ahogy vagyok, és simán elkezdhettem volna utánozni a társaimat, és nem lógtunk volna ki a színvonalból egyáltalán. De nem tettem. Azt hiszem ennyi volt.