Tegnap úgy néztem rá ott és akkor, mint ahogy azt már sokszor elképzeltem. Végre őszintén úgy éreztem, hogy ez most különleges alkalom, sőt, jutalom, hogy itt van. Csak nekem. Mert lehetne máshol is. (Megjegyzem hajszálon, vagy két hajszálon függött, hogy inkább hazamegy aznap.) Kívülállóként néztem magunkat egy pár pillanatra, és még jobban tudtam örülni a pillanatnak. Vigyorogtam, ami igazából a másik fél hangulatához nem igazán passzolt, de tényleg örülem. És jó volt kimondani is.