Ismét egy többszintes épületbe álmodtam magam. A tetőszinten volt egy hosszú, nyitott terasz, talán egy egész tetőkert. Egy hosszú asztalnál volt valami éjszakai bulizás, rengeteg kaja volt, sok emberrel. Amikor az események történtek, a kaja már megcsappant, az emberek is elszállingóztak, valószínűleg aludni. Az épületben nem csak az én ismerettségem tartózkodott, ígyhát lehet, hogy egy szállodáról volt szó. Én az asztalfőnél ültem, közel a tetőterasz kijáratához, ahova több tetőtéri ablak is nézett. Egyszer csak azt látjuk, hogy nagy kaparászás közepette, egy golden retriever kutya fogja magát, és kikúszik a kb 20 centisre nyitott nagy ferde ablakon. Először kölyöknek néztem, mikor még csak a feje látszott, de ahogy kiugrott, látszott hogy kifejlett állat. Beszaladt a tetőszinten lévő fedett folyosóra, és elment kalandozni. Aztán nem láttuk egy ideig, a partyhangulat zavartalan maradt. Lehet, hogy beszéltünk róla, lehet, hogy nem. Egy idő múlva ismét felbukkant a kutya, de lehet, hogy másik volt, mert ez most egy  pár hónapos kölyöknek nézett ki. Odamentem hozzá, nem pusztán haverkodásból, hanem mert láttam, hogy valami nincs rendben vele, mintha a gazdái nem megfelelően tartanák őt. Közelebbről megnézve beigazolódott a gyanúm: a kölyök teljesen be volt bugyolálva átlátszó nejlonzacskókba. Gondolom abból az indíttatásból, hogy ne hemperegjen a sárban, meg egyéb szagos dolgokban. Elkezdtem róla lefejteni az állatkínzás nyilvánvaló jeleit. Megdöbbenve vettem észre, hogy négynél is több rétegről van szó: a felső kettő csak olyan csomagolás, de az alsó két zacskóréteg rá van tekerve, mintha a saját bőre lenne. Óvatosan téptem le róla, mire az utolsó darab műanyagtól is megszabadítottam. Egyből jobb kedve lett a kis jószágnak, ugribugrált, játszadozott velem. Arra lettem figyelmes, hogy az egyik zacskó tele lett kajával. Bordó-piros sütőtök-csíkokkal, földimogyoróval, meg egyéb ilyen magvakkal, meg mazsolával. Beleharaptam egy sütőtök csíkba, de már én előtte tudtam, hogy nekem ehhez cukor kell, hogy meg tudjam enni. Elmentem az asztalhoz, hátha van ott cukrosbödön. Meg is kérdeztem egy-két embert, de csak méz volt, az is whisky-vel keverve, egy nagyobb befőttesüvegbe. Mondtam, hogy nem baj, abba mártogattam a sütőtök végét, és azt meg beledugtam a mogyorós keverékbe, és úgy ettem. Mennyei volt. Közben vettem észre, hogy előjöttek a kiskutya gazdái, akik épp elhagyni készültek a szállodát. Egy fiatal házaspár lehetett, akiket én már azelőtt gyűlöltem, mielőtt megláttam volna őket. Brutálisan hosszú mozgólépcsőket építettek ebbe a szállodába, afelé igyekeztek poggyásszal, mindennel együtt. Hívták a kutyájukat, és ment feléjük. Ugyanolyan hihetetlen mozdulatsorral mászott vissza a tetőablakon, és a mozgólépcsőt elérve egy kecses ugrással a gumikorláton termett, és azon utazott állva. Utánuk szaladtam a hatalmas előtérbe. Megpróbáltam hívni a kutyát. Hiszen azt éreztem, talán kialakult közöttünk valamiféle kötelék, amiért megmentettem. Nem tudtam a nevét, amit akkor én adtam neki, az a "Bundi" volt, és azt kiabáltam, mikor már majdnem eltűntek a látóteremből. De vissza se nézett a korlátról. Szerintem nem hallotta. Hiába szaladtam közelebb, a mozgólépcső már elvitte őket. Visszaballagtam a partyasztalhoz. Ott egy ismerősöm vigasztalt engem, hogy ne szomorkodjak, hisz van még a whisky-s mézemből, és addig nincs okom a bánatra.
Hát ennyi.
Álmodtam még mást is. Egy jó barátnőmet, Anitát egy mániákus gyilkos akarta elkapni. Velünk volt egy házban, de mégis veszélyben volt. Nem tudom miért, de egyszer csak kint voltunk az utcán. Megláttam a járda mellett a férfit, erre rávetettem magam Anitára, hogy ne lehessen tiszta neki a célpont. Magammal rángattam, mert úgy láttam, a gyilkos csak áll, és céloz, és mozgó célponttá akartunk válni. Próbáltam kanyarogva futni, de nem éreztem magam elég gyorsnak, főleg hogy közben Anitát is védenem kellett. Nem tudom ezután mi történt. Az egész történet alatt keserű szomorúság, tehetetlenség volt az uralkodó érzelem. Fent voltunk ismét a házunkban. Anita az ágyából tévét nézett. Odamentem hozzá, én sírtam, ő nem, vagy nem tudom, de át akartam ölelni. Ellökött magától, mondván, hogy elege van már a sírós együttérzésekből. De én akkor nem csak az együttérzésemet akartam kifejezni, hanem valami új információt tudtam meg, és azt akartam átadni neki. Talán valami hír a gyilkosról, hogy hogy lehetne kijátszani, vagy valami egyéb terv, nem tudom. Ez az álom azért elég zavaros volt. Csak az érzelmekre emlékszem. Még fel is ébredtem szerintem, és eléggé nyomasztóan éreztem magam.