Nem bírom elviselni az állatkínzást... Egy viszonylag jó hangulatú nap után képes vagyok éjjel az ágyban azért elkezdeni bőgni, mert egy haldokló patkányon jár az eszem, és belegondolok, egyes emberek miért nem képesek ember módjára viselkedni és cselekedni.
Egy kis házikedvencről van szó, akit a gazdája nemrég még arcához emelve becézgetett, simogatta, puszilgatta, gondozta, Babának hívta. Most szemrebbenés nélkül magára hagyja, amikor lesoványodva, oldalára dőlve piheg erőtlenül. Lábai 45 fokban az ég felé néznek. Ételért már nem tud nyúlni, szeméből ragacsos folyadék szivárog... Az állatorvos 5-től 8-ig rendelt. A gazdája elvihette volna, hisz itthon volt kb fél hétig (utána bulizni ment). De ő inkább napozott. Az állaton már semmi nem segít, csak az elaltatás. Reggel óta ilyen állapotban van, mikor kitettem legeni a nyulat és a tengerimalacot, volt szerencsém szemügyre venni. Tehát egész nap így, vagy még jobban szenvedett. Nem tudhatom, mi a baja, de látszott, hogy fáj neki és kínlódik. Most lefekvés előtt sajnos arra terelődtek a gondolataim, hogy mit érezhet, min mehet keresztül... Jó, tudom, én vagyok a hülye, hogy azt gondolom, hogy az állatok is úgyanúgy tudnak érezni, mint az emberek. Csodálatos lehet úgy eltölteni az utolsó óráinkat a halál előtt, amik heteknek, hónapokna, éveknek tűnnek, hogy iszonyatos kínokat élünk át, és csak arra várunk, hogy szűnjön meg a fájdalom, és sötétüljön el minden.Titkon most azt kívánom, bár ne dobogna a kis szíve. Jobb lenne neki úgy.. Említettem a gazdájának, hogy jobban tenné ha agyoncsapná (mivel állatorvoshoz vinni nem volt hajlandó - mellesleg gyalog 10 percre van innen), erre megkaptam a magamét hogy ne foglalkozzak vele és szálljak már le róla. Ilyenkor elgondolkodok, hogyan lehetek én egy ilyen embernek a vérrokona. Sőt, embernek nem is nevezném. Egyáltalán, egy rakás tehéntrágyában több emberiség van, mint benne.
Le kellett hogy írjam. Mostmár talán tudok aludni. Bár nem hiszem, max a 3 óra vergődés lecsökken 1-re.