Mostanában sokat alszom, és sokat dolgozom. Sokkal többet kéne gyakorolnom a gitáron. Hétfő óta még csak egyszer szántam rá magam a skálázásra, és jövő hétfőn megint lesz óra, és ha kiderül hogy nem gyakoroltam... :o Holnap meló előtt muszáj lesz még nyúznom az F-dúrt és társait.
Éjszakai busszal jöttem most haza. Az egyik megállóban a földön feküdt egy nagy sárga-fehér játékmaci. Olyan volt, mint az én kisbabakorom játékkutyája. Csak mackóban. Úgy megsajnáltam szegényt, ahogy ott hevert a sötétben, hidegben, koszban, leszálltak a buszról az emberek, kerülgették, átléptek rajta. Mire gondolhattak? Én elszomorodtam. Mintha csak valami gazdátlan kutyát látnék, aki elkeseredve bolyong a nagy és ijesztő városban. Abban reménykedtem, hogy majd valaki felveszi, hazaviszi, és funkciójához híven fogja majd használni. Az ő esetében nem kell aggódnom, hogy elüti egy autó - hacsak nem rugdossák ki az útra :S - de nagyon sajnáltam, gombóc lett a torkomban :( Mostanában olyan hülye érzelgős vagyok X( De szerintem ezt már írtam, ez rámjön ilyen hullámokban. De olyan 3 éve egyáltalán nem voltam ilyen. Oké, az állatkínzás, és a szomorú kutyaszempárok a menhelyi rácsok mögött, igenis elgyengítettek, de mostanában már csak ilyen apróságok is elegek ahhoz, hogy sírásközeli állapotba kerüljek.
A másik meg...!!! Mostanában nézem a Nagy Házalakítás című műsort, nemtom, ez lehet hogy direkt ilyenre van csinálva, de én azon mindig megkönnyezek... Mint a családok akik új életet kapnak, és bőgnek boldogságukban, és búcsúztatják a nyomor éveit, én ugyanúgy pityergek rajta, mint néző. Meg beszéltem erről a húgaimmal is, ők is ugyanúgy sírnak rajta.
Na jó befejeztem a bőgést. Vagyis a szavak szaporítását ebben a témában. Mert mostanában nem bőgök (annyit), hálistennek. Felvettek az egyik legjobb iskolába, ahova kerülhetek, nincs okom panaszra. Megvan a viszonylag jól fizető melóhelyem is, nem kellett kilépnem, hála a remek órarendemnek. Megvan a családom is, bár kissé szétszórva mint mindig, de élnek és egészségesek (nagyjából). Megvan mind a három nyulam, és nagyon aranyosak, és most nekem ennyi elég, nem bőgök csak úgy a vakvilágba. Azt hiszem a párkapcsolatom is kiegyensúlyozott, bár odatennék egy-két megjegyzést, de ezt nem ide.
Most ennyi.