Nem mondanám, hogy jó buli volt, a katasztrófaturizmus mégis megjelent: fényképeket készítettünk arról, hogyan állt 30 centis víz alatt a pincénk. Hirtelenjében feltűrt gatyaszárral mentettük, ami menthető volt. Jókor vettük észre, valszeg egész  nap szivárgott a lé, de este fedezte csak fel apukám. Abból az árulkodó jelből, hogy a csapokból alig akart jönni a víz, csökkent a víznyomás. Jó sok szekrény meg láda meg szerszámosdoboz meg kábel meg karton elázott. Elá, elá, elá, é-é-é... Szóval tapicskoltunk kicsit a jéghideg, diópáctól megbarnásodott vízben és a felkavarodott iszap-maszatban, aztán jöttek a katasztrófaelhárító vízműves bácsik, és kiszivattyúzták az utcára a levet. Másnap jöttek és ástak és kopácsoltak és elvoltak vele 4-5 órán át, majd visszatemették, és újra volt víz. Merthogy ugye addig elzárták.
Na mindegy, ilyen is volt. Mondtam is a tesóimnak, hogy még mindig jobb, mintha kigyulladt volna a ház. Ennyit a humoromról :D
Délután végre láttam két búrát, akiket régen nem :):) Nem tiltakoznék, ha ilyen gyakrabban eszünkbe jutna. A teaházak végigjárása egy igen jókis célkitűzés lehetne.