Egy prank vagy egy fogadás, vagy egyéb móka kedvéért bagollyá változtam, és az volt a feladatom, hogy ellopjak egy kisbabát, és 5 napig ne bukjak le, utána visszaadom a babát annak, akié (anyjáé pl.).

Egy falu/város méretű fesztiválon vettünk részt, a feeling kimerült abban, hogy egy nagy házban elszállásolva többféle főzési feladatunk volt, már nem is tudom, mi, krumpli? Dió? A lényeg, hogy korábban vándorolgatva fesztiváloztunk, útközben is főztünk, de nehézkesen, így most a faluban megállapodva teljes gázzal (eheh) neki tudtunk állni a készleteink megfőzésének. Nyilván idegenekkel kerültem össze, valami többfős nőcsapat, igazából úgy el-elbeszélgettünk, de a magunk dolgait főztük, néha közös tűzhelyen. Nem ételt főztünk, hanem csak az alapanyagunknak, ami lehetett krumpli, vagy dió, vagy kókusz, meg kellett főzve lennie, ez volt a lényeg.

Én ekkor még humán formámban léteztem. Néha felbasztak, és akkor kiabáltam velük, de mindenképpen belevittem valami csavaros szidalmazást, szarkazmust, sajnos nem tudom idézni. Szétfolyt a diólé a tűzhelyen, akkor elég bosszús voltam, sztem nem én voltam az ügyetlen... Meg lehet, hogy a szállásunk ringott is, mint egy hajó, szóval a bosszúságom lehet, hogy nem személyre irányult.

Estefelé megpihenéshez készülődünk, ekkor kezdtem a bevetést. A bagolyságom néha láthatatlanságként viselkedett. Ez váltakozó volt. Megszereztem a gyermeket, nem sírt, ismert engem, olyan volt a viszonyunk, mint a kis unokahúgommal. De mégsem a Kató gyermekét loptam kölcsön, hanem valamelyik velünk megszálló nőtagét. A régi fiatal angoltanárnőm is lehetett, olyan feelingem volt. Kicsi baba volt, de kb másfél éves gyerek értelmével. 

Próbáltam bújtatni, úgy látszik, sikeresen, mert tudtam őt fogni (mint ember) és nem látták, hogy nálam van. Nem láttak engem. Keresztülnéztek rajtam a szereplők, de megakadt rajtam a szemük, csak aztán tovább is ment. Szóval nem volt hiteles a szemmozgás, mintha csak színészek lennének, és úgy tennének, mintha nem kéne látniuk. 

Bagolyként felrepültem egy magas szekrényre, és a nyitható felső polcon helyeztem el a babát, hogy aludjon éjszaka. Én addig a polc szélébe kapaszkodtam bagoly lábaimmal és próbáltam úgy magunkra hajtani a szekrény dupla szárnyát, hogy a babát ne lássák, de magamat ne kelljen becsuknom oda, valszeg még dolgom volt, mennem kellett tovább, vagy pedig nem akartam megrizikózni, hogy a mozgást meglássák, mert már (ismerős) férfiak is jöttek, és nézegették, hogy mi ez a rendellenes tevékenység. Elemlámpákkal is pásztázták a szoba felső felét, de úgy látszik, nem tűnt fel nekik a bagoly, vagy épp láthatatlan is voltam. Nagyon próbáltunk csendben maradni, ezt a babánál nem volt egyszerű elérni. Volt még mondandója alvás előtt. De a keresőbrigádnak nem tűnt fel a gügyögés, bababeszéd. A láthatatlanságom egy hangelnyelő barrierként is szolgált volna a félig kinyitott szekrény  résében? Egy ideig biztosan, de aztán valamiért nagyon sűrű hajbalzsamot nyomtam a kezembe egy utántöltő tasakból. Nagyon sokat, mintha valami mélyhidratálásra készülnék. Ez a babánál a fürdőzés emlékét indította be, így elkezdett a lábacskáival kapálózni, mintha csak úszna, pancsizna a kád vízben. Hangot is adott hozzá, no meg dübögött a szekrény, igazából itt kezdtünk lebukni. A babát magammal vittem és leszálltam a padlószintre. Ismét világos nappal volt, és csak azon múlt az inkognitóm, hogy meddig tart az a bűbáj, ami láthatatlan bagollyá tett. Álltam a babát fogva, emberként, és újra azok a nem igazi átnéző tekintetek siklottak át rajtam, aztán valaki végül meglátott tényleg. Visszaadtam a babát az anyjának (tulajdonosának?). Nem kaptam különösebb lebaszást, max talán csak megjegyzést, a prank tudomásul vételét. Max annyit, hogy haha, már kezdtem bevenni, vagy ilyesmi. Tehát amíg éjszakára velem volt a baba, úgy nagyon nem kezdtek el futkározni fejvesztve miatta, csak a dübögő szellem a szekrényben zavarta őket.

Ez így nagyon simán megúszósnak tűnt, de később egyre jobban éreztem, hogy egy lincshangulat kezd kialakulni ellenem. Ahogy mentem a városban, egy ilyen jézusos jellegű szektavezető üldöztetést nyilvánított ki ellenem, szemek szegeződtek rám (más szerencsére nem), és kellemetlen volt a járás-kelés, próbáltam minél messzebb kerülni az emberektől. A falu Andrássy útjára érve még mindig ember voltam, de az álmomban jól (igazából nem túl jól, de mindig elérhető módon) működő skillemmel, karcsapásokkal tudtam a föld fölött kb 1-2 méter magasságban repülni, az úttal párhuzamosan. Így haladtam tovább, hátrafele nézve, tehát mintha hátrafele csinálnék mellúszást a levegőben. Eléggé megerőltető ez a tevékenység, mert a karcsapások kevés levegőt tudnak úgy megmozgatni, "felcsapni", hogy megtartsanak, keményen kellett dolgoznom ezért a kis lebegésért is. Általában ki szokott fogyni a szufla, vagy a varázslat, és újra "földönfutó" leszek egy idő után. De most tudtam tartani ezt a lebegést, és hátranézve már a jézusos szektavezér magára vonta a figyelmet valami csodával vagy katasztrófával (inkább utóbbi vagy keverék) és a csőcselék inkább őrá figyelt, én pedig el tudtam lebegni a falu sugárútja mentén biztonságosabb helyre.