Sonata Arctica
Ma délután kicsit megfordult velem a világ. Elhűltem, kiment a vér az arcomból, aztán visszajött, és sikítani lett volna kedvem, annyira örültem. Kiderült, hogy mehetek a koncertre, és vihetek magammal még valakit. Kaptam is gyorsan a fekete koncertszerkómat, smink, bakancs, partytáska, és csatlakoztam a fanatikus társaimhoz. Mikor túljutottam a vendéglistán, akkor nyugodtam csak meg, hogy tényleg ekkora szerencsém van. Illetve magamnak is köszönhetem, hogy jó minőségű munkával pályáztam a nyereményjátékra (vagy csak kevés volt a pályázó :P), meg Lillának, hogy annyira drukkolt nekem. Átlötyörésztünk 3 előzenekart, egy magyart, és két olaszt. Ami igazán megfogott, az a Labyrinth első száma volt, nagyon tetszett benne a rafinált éneklés, váltogatta az erőteljes énekhangot a lágyabb fejhanggal, amikor magasra ment. Mikor Sonatáék bulija beindult, először a szokatlan fénytechnika ragadta meg a figyelmünket: LEDes fénynégyzetek írták ki a színpadra, hogy SONATA meg DOG DOG TOUR 2011. Ez már megalapozta az emelkedett hangulatomat, megindító volt, főleg, hogy annyira erősen világítottak a betűk, hogy szinte könnyeztem, de a hatás miatt is. Endorfinok szabadultak fel, mikor a finnek belekezdtek a zenélésbe. Tony hangja annyira simulékony és kellemes, emellett erőteljes és átható. Mikor meghallottam a Replica első pár sorát, elfogott az a katarzis-érzés, ami egyéb, általam sokkal inkább favorizált zenekaroknál fordult csak elő - amikért fanatikusan rajongok. Ez a kedvenc dalom tőlük, főleg az ének fokozódó dinamikája miatt, meg az egész dallamvilág, úgy, ahogy van. Még Lilla mutatta nekem anno. Szerencsére :) Ez a buli nagyságrendekkel jobb volt, mint a Metalfest-es, de felesleges is összehasonlítgatnunk ezt a mait egy fesztiválossal. Jó volt azt hallani, hogy ennyire szeretik Magyarországot, és hogy otthonosan érzik magukat. Tisztességes hosszúságú koncertet adtak, telerakva balladákkal, óriási éneklésekkel, frenetikus szólókkal. És - bár nem kéne, hogy meglepő legyen - mind az öt nagyon jó pasi :D Csak hát erre még nem sok példa volt, pl Ensiferumból csak Petrit vinném haza... :) Sonatások közül bárkit :D De egyébként tényleg nagyon szimpatikusak, ez a hálás, közönségszerető stílus valahogy sokkal emberközelibb, mint a motherfuckerező amerikai metalcore-sztárok...
Szóval nagyon jól éreztem magam, égből pottyant ajándék, ami ráadásul nagyon is magas élvezeti faktorral bírt... Köszönöm!
