Hihetetlen uncsi, hogy minden nap, vagy amikor eszembe jut, felírogatom ide, hogy jaj ezzel meg azzal a házival lettem kész, és milyen ügyes vagyok. Dehát ez van, ez különleges dolog, én rettenetesen lusta vagyok amúgy.
Nagyon szép lett az El Greco festményem, a ceruza ötöst nyugodtan átírhatja a rajztanár tollal.
Volánbusz, eh. Oké hogy 10 perc alatt benn van Szentendrén, és csak 900 Ft a jegy, viszont kb 20-40 percenként közlekedik, és a megállóhoz is többet kell sétálni. Viszont ennyiért kibírom. De holnap nem késhetem le reggel...

Érdekes viszont ez a párhuzamtalanság. Bár ez igen apróság, de akkoris, még mindig nem ugyanazt akarjuk egymástól. Ha arról van szó, hogy beígérem magam valamikorra msn-en, vagy megígérem, hogy ebben és ebben az időpontban telefonálok, képes vagyok órákkal előbb bebiztosítani a gépet magamnak - öcsémet elzavarva, vagy az időpontból lecsalni fél-háromnegyed órákat, hogy minél előbb beszélhessünk.
Egyszer, vagy talán kétszer volt olyan, hogy csak úgy spontán fel lettem hívva. Csak hogy beszélgessünk, meg hogy hallhassa a hangomat. Iszonyatosan jól esett és utána nagyon sokáig az átlagosnál jobb hangulatom volt.
Nála azt tapasztalom, akármennyi idő telt el azóta - mivel régen alig keresett - még valahol mindig meg van ez a dolog. Én, türelmetlenebb lévén, már valamikor délután, vagy kora este keresem. És akkor jön az a rész, hogy ja én is gondoltam h felhívlak, de elfelejtettem, vagy csak későbbre terveztem, stb.
Nem tartom ezt problémának igazából, egyedül azért bök, mert talán nehezen fogadom el hogy ennyire különbözőek lennénk. Nem is az, hogy ellentétek, egyszerűen csak különbözőek. Ez néhol egyelnő az összeférhetetlenséggel. A Tigris és a Sárkány. Ősi ellenségei egymásnak.
Érdekes okfejtés. Abból indultam ki, hogy megígérte, hogy hív, és már este 10 elmúlt.
Egy olyan fél évvel ezelőtt, vagy akár pár hónappal ezelőtt már én rég felhívtam volna, hogy na mi van már.
Most ott tartok, hogy megvan a magam dolga, meg neki is a magáé.
Amit úgy gondol, megoszt velem, amit nem, hát nem, így jártam.
Mi egymásra tervezzük a hátralevő életünket (ami ma kezdődött el, hehhe), és nem tudom, mennyiben fogja ez az egész dolognak a pusztulását eredményezni. Vagy legalábbis valami aközeli állapotot.
Ne így legyen, ámen.

Náthás lettem asszem, de még nem dáthás. És a bonsai fám még mindig haldoklik.