Megint levertnek érzem magam. Olyan szorongás-féle. Pedig nem juttattam koffeint a szervezetembe, akkor szokott ilyen mellkastájéki nyomás, szorítás lenni :S Bár azt el tudom különíteni. Ha bekávézok, akkor tudom hogy ez attól van, mert nem aggódok semmi miatt, nem félek valami közelgő dologtól. Csak bekávéztam. Szerintem igazából most sem félek valami közelgő dologtól. Nem hiszem, hogy egyáltalán a félelemhez lenne köze. Talán rosszul esik hogy vissza kell esni egy két órás kellemes-megható andalgás után Párizsból ide. Nem éppen fizikailag, csak megnéztem a Ratatouille című mesét. :$ Nem azért rossz itthon lenni, mert unatkozok, csupán idegen és rémisztő a környezet. Most mennék járható erdőt keresni, de nagyon sötét van.
Ennyi. Itthon netezek, szomorkodok, talán várok valamire.
Gitározni se gyakoroltam. Nem mentem jelmezes buliba. Nem is mentem a barátomhoz aludni. Nem is adtam neki cigit, se pénzt cigire, és lefogadom hogy dühös rám. Nem hívtam fel senkit a zenekarból, hogy mikor próbáljunk. Nem kérdeztem meg a McCafés csajt az álláslehetőségről. Nem takarítottam ki a szobám, hogy legalább az életterem rendezett legyen. Nem szóltam a Balázsnak, hogy menjünk futni. Nem fogok bemenni a Kató szobájába, hogy megkérdezzem, hogy megkérdezte-e a Papát, hogy csinálhat-e házibulit. Egy tehetetlen szar vagyok. Megérdemlem hogy szenvedjek.