Ehh. Lehet hogy megint félreértem a dolgokat. De ha nem, akkor viszont szánalmas. És én is szánalmas vagyok hogy még mindig ezt váltja ki belőlem, hogy végigfut a hátamon a hideg, kimegy a vér a végtagjaimból, elsápadok, elgyengülök. De már nem számít nekem. Nem szabad hogy számítson.
Azért a Katóéknak jó hogy megmaradtak haveroknak. Én már nem tudom hogy akarom-e. Nem tudom hogy akarok-e a problémáival foglalkozni. Nyilván nem is várná el tőlem. Lehet hogy már totál nem érdeklem, még annyira se mint mikor utoljára beszéltünk. Inkább ő se érdekel engem. Nincs kedvem rá gondolni, nincs kedvem filózgatni, vajon hogyan és miként történnek a dolgok. Jobb így, beskatulyázva, talán.
Az iskolámmal akarok foglalkozni. Bár ne lennék ilyen kedvtelen. No meg a jövőbeli iskolámmal. Ehhez is kéne egy jó adag energia. Meg a zenekarok. Nem nehéz úgy motivácót szerezni, hogy a fülembe szól az Opeth az új kis kütyümből. Na meg a meló. Az meg motiváció nélkül is megy: bemegyek dolgozni azt kész.
És szerzek nyuszit. Lehet, hogy nem is egyet.