Úristen már megint agresszívkodtam álmomban. Úgy kezdődött, hogy sushi bárba mentünk, tehát megint megálmodtam a mai napot előre, csak "kissé" ferdítve. Először is én, az apukám, és az egyik tesóm voltunk ott. Még egy emberre számítottam, a Marcira, de mi már bementünk előre. Gondoltam majd egészkor kimegyek elé a villamosmegállóba, hogy ne érezze, hogy elhanyagoljuk. Mi ugyanis egy negyed órával korábban érkeztünk. Odabent a futószalagok teljesen üresek voltak. A konyhában már lázas munka folyt, hogy végre megtölthessék a polcokat. Odament apukám előre kifizetni a fogyasztásunkat, négy emberre kijött 20 rugó. Nézett is kétségbeesett elkeseredéssel a számlára, de kifizette. Meg nézett rám is, hogy ugye állni fogom a részemet azért.. Persze hogy állom, már készítettem a pénztárcámat. Valami "kísérő" ott mondta, hogy üljünk le valahova, mert itt még nem lesz kaja egy ideig. Átsétáltunk a dohányzó részbe, ahol olyan túlfüstölt forró kocsmahangulat volt... Vagyis hurkás-kolbászos-gyorskajáldás fenyőfa-pados hangulat, ahol egy szem ülőhely, annyi sem volt. Vissza is mentünk a futószalagos részbe. Kinéztünk egy hatszemélyes asztalt, hogy majd Marci is odaférjen, de a kísérő ember azt mondta, teljesen ki vannak fogyva a székekből, úgyhogy ahhoz üljünk ott a végén. Ott már volt 4 szék egy asztalhoz rendelve, de a többi asztal csak úgy egymásnak volt tolva. A székek egymás mellett sorakoztak a bejárati fal mellett, úgyhogy a pincér jó nagyot hazudott nekünk. Időközben megjött a Mama. A Papa vágott fura képeket, hogy neki is ki kell majd fizetnie a fogyasztását, de mondtam a mamának, hogy itt nem tud csak úgy leülni, ígyis úgyis ki kell fizetnie az egy főre eső fogyasztást... Kár, pedig elüldögéltem volna vele. Mondta is, hogy ő most nem éhes, ebédelt mielőtt eljött, csak tudta hogy itt lesznek a gyerekei ezért benézett. Megjött a Kató is, két haverjával. Nem igazán értettem a dolgot, mert a Kató mindig is sajnálta a pénzt erre, hát még ha lett is volna rá pénze... De egyébként szerintem szereti a sushi-t. Jöttek, mert tudták hogy itt leszünk. Leültek ők is az asztalhoz, ami már elég nagy volt ennek a sok embernek. Ránéztem az órára, mostmár ideje volt kimennem a Marci elé. Úgy beszéltük meg hogy a Podmaniczky utcai villamosmegállóban találkozunk, el is indultam hát arra. Futva mentem, nem tudom miért, de jól esett. Fura volt a környék, üde rétek, földutak, dimbes-dombos, hegyes táj... Már jó sokat futottam a tavaszi napsütésben, amikor is kezdtem rájönni hogy rossz irányba jöttem. Eljöttem a Pilisbe, a villamosmegálló helyett... De olyan érdekes volt, sokkal jobban futottam mint eddig az álmaimban. Egyáltalán nem fogott vissza semmi ellenállás, sokkal gyorsabb voltam mint valaha. Rendes, hosszú lépteim voltak, és meg is jegyeztem magamban, na, végre, ez biztos nem álom, ha ennyire jól tudok futni. Ahol megfordultam, ott volt a fák mögött elrejtve egy ikerház, aminek a kertjéből épp egy piros pöttyöslabda gurult ki, és a bokámnak ütközött. Nem rúgtam vissza, gondoltam majdcsak kijön érte a gazdája. Meg amúgy is benne voltam a tökéletes futásban. Visszafutottam hát a Wasabihoz. Fura volt, hogy itt, a pilisi hegyek-dombok mellett rögtön egy running-sushi és wok étterem leledzik, de nem álltam le ezen filózni. A megállóban álltam egy darabig, mikor nem találtam Marcit, felhívtam. Nagyon rossz volt a vétel, de annyit sikerült leszűrnöm, hogy azért nincs itt, (és nem is lesz) mert mára megbeszélt valamit a Nórival. Hát kicsit azért ki voltam akadva, főleg hogy múltkor meg elfelejtette az Opeth-tribute koncertet (igazából, nem csak álmodtam), meg hát szomorú is voltam. Visszamentem a családomhoz meg egyéb emberekhez. Még mindig nem volt kaja :o Üresen álltak a futószalagok, másfél óra után is. Négy óra volt. Ez azt jelentette, hogy a fejenként 5000 Ft-ból kajálhatunk egy órát, mármint ha már most rögtön adnának. Azt hittem rögtön elfog a sírógörcs. Kérdeztem éppen pihenő konyhásokat, hogy ilyenkor mi van, maradhatunk-e tovább, mint 5 óra. Nem tudták, pedig elég régen dolgoztak itt, és azt is hozzátették, hogy szarul fizetik őket. Panaszkodtam a családomnak is, hogy ez így nincs rendjén, mert ha maradnunk kell 5 utánig, még rá kell fizetnünk 1-1 ezrest. Odamentem a konyhaablakhoz, hogy megbeszéljem a főnökkel a dolgot. Ott volt mellettem a Papa is, hogy segítsen, ha át akarna verni. A főnök ugyanúgy nézett ki, mint a csapos asszonytárs az Excelsiorban. Kérdeztem tőle, hogy maradhatunk-e esetleg 7-ig. Mondta, hogy nem. És semmilyen engedményt nem tett. Képes lett volna hagyni minket fél órát kajálni, aztán elküldeni, vagy pedig még megcsapolni minket zsetonnal. Mondtam, hogy kérem a panaszkönyvet. Azt mondta, nem adja. Erre én: Valóban? Erre elkértem a Papa telefonját, és blöfföltem. Úgy tettem mintha tárcsáznék valakit. Gondoltam majd azt sejti hogy rájuk hozom a fogyasztóvédelmi akárkiket, de nem ijedt be. A kicsöngés tettetése közben megtaláltam a falra felfüggesztve egy műanyag tartóban a panaszkönyvet. Kikaptam, és elsétáltam gyorsan, tudván hogy a konyhából utánam fog jönni a banya, és el akarja majd venni. Lapoztam, lapoztam, jó sok írás volt benne, inkább vendégönyv volt, mint panaszkönyv. Már ha a kettőt két különböző dolognak veszik... Kb a feléig volt a füzet, végre találtam üres lapot, amikor is utolért a boszorka, pedig jól elkacskaringóztam a hosszú aztalok közt. Irtózatos bunyóba kezdtünk, neki volt egy-egy toll a kezében, azoknak a hegyével akart ledöfni. Hát fájt eléggé, de nálam is volt ilyesmi fegyver, és visszavágtam, no meg hárítottam, aztán lefogtam a csuklóit, és nem tudott már mit kezdeni velem. Nekilöktem egy ülőalkalmatosságnak, ahol megint le kellett fognom a kezeit, mert nagyon hadonászott. Jól elagyabugyáltam, csak a fejét, hogy meg ne sántuljon, jobb öklöm erejével. Végre egy olyan álombeli személy, akit eszméletlenre tudtam verni, és meg is érdemelte. Meg hát az ütéseimnek is végre volt ereje, úgy mint a futásban. Lassacskán felébredtem, és megkönnyebbülve vettem tudomásul hogy a valóság a sushi-bárban még csak most kezdődik, és korántsem lesz az, hogy elszedik a pénzünket és kaját meg nem kapunk. És még a nap is süt.