Atyaég, mekkora agymenés! Álmodtam, marhaságot, és most le is írom. A jelenlegi osztályommal, vagy turnéztunk, vagy kirándultunk, mindenesetre egy idegen városban voltunk elszállásolva, méghozzá panelházakban, többen több különböző épületben. Gondolom ilyen családoknál elszállásolásos rendszer volt. Én É-vel voltam valószínűleg, mert együtt rohangáltunk az árkádok alatt, keresve a megfelelő házszámot... Kaja is volt nálam, a városban szereztem egy ilyen negyed kilós bucit, eléggé frissen sült állaga volt. Ez azért volt jelentős, mert kézben hoztam, magamhoz ölelve :D Az árkádok alatt rohangálás meg azért volt jelentős, mert eleredt az eső, elég intenzíven. Végülis találtunk egy házat, ahol többen is el voltunk szállásolva, tehát a mi befogadócsaládunk valószínűleg ott lakott. Valami balhé volt a ház bejárata előtt, mert az esőben tolongtak és dudáltak a kocsik, a parkolóban nyüzsgött jópár ember a járművénél. Az egyiknek az utánfutója még jól meg is volt pakolva mindenféle háztartási nagygéppel meg még motorcsónakkal is... Próbáltunk bejutni a kapun, de a házmester csaj nem engedett senkit se ki, se be. A rendőrséget próbálta hívni, a kapucsengőn valamilyen kóddal. É megpróbált bejutni a csaj testén keresztül, de az visszalökdöste, meg megragadta a karját, erre É a kezében lévő tollal ütögetni kezdte a házmester rámarkoló kezét. És hangosan tudtára adta, hogy itt nincs bejárás, mert először a rendőrségnek kell kiérnie. Közben eszegettem a péksüteményemet, jól szétlapult, mert szaggattam belőle darabokat, de aztán nagyon hirtelen eltűnt, hamar megettem :o A makacs házmesternek egy meggyőző érvet mondott É, vagy én, nem tudom, de bejutottunk egy olyan előtérbe, ami egy paneltömbre egyáltalán nem volt jellemző. Egy kis, négyzet alakú szoba, nagy asztallal, körben padokkal, vaskályhával, fehérre meszelt falakkal. Mint egy falusi parasztházban, meleg, menedéket adó. Beültünk ide az eső elől, kissé körbenéztem, és fel sem tűnt hirtelen, hogy valakik a sarokban hangosan egy Metallica dalt játszanak. Volt egy pult is, ahol lehetett italt, forró kakaót kérni. Komplett kocsmahangulat alakult ki. Az osztálytársnőimmel a pultnál álltunk, és mikor abbahagyták a zenélést, kedvem támadt odamenni hozzájuk beszélgetni. Nem tűntek túl profinak (hozzánk képest, de ez már sznobság a részemről, mert én sem vagyok jobb), de jogosan feltételeztem, elmondta utána a basszeros is, meg hát az egyik tag a dobot úgy helyettesítette, hogy gitározás közben a lábgépet használt, és a negyedeket ütötte. Odamentem hozzájuk, elég sután, de azt kérdeztem: "Helló! Bocsi hogy zavarok, de ugye ti zenészek vagytok? Márminthogy így rendszeresen együtt zenéltek, igaz?" Jött a válasz: "Igen, persze." Aztán rákérdeztem, mert nagyon okosnak akartam tűnni: "Metallica tribute? Vagy vegyes?" "Nem, nem, vegyes, persze, meg hát azok a számok, amik tetszenek a szüleinknek..." Ezt ilyen félénken mondta a basszeros csaj, mintha el lenne nyomva a szülei által, hogy neki kötelező Pink Floydot, Led Zeppelint, meg Deep Purple-t játszani. Már éppen akartam cseverészni kezdeni arról, hogy milyen érdekes, hogy mennyi basszusgitáros nő van a világon, és egyre többet ismerek meg, de valami belém fojtotta ezt az ingert. A következő pillanatban körben ültünk a metallicásokkal az asztalnál, és még több osztálytársam keveredett elő a lányokon kívül. Balázs öcsém klasszikusgitárja került elő, nem tudom honnan. De próbáltam játszani rajta a Deliverance első néhány ütemént (7/8, tritónusz-építkezéses harmóniák), és marhára nem ment. Pedig ezt még Izidoron is el tudom játszani. Nekikezdtem 3-4x, aztán feladtam, és asszem K-nak adtam oda. Közben befutott a helységbe J is, szó szerint, hiszen idáig futott, le volt izzadva, az esőtől való elázástól függetlenül is. Mellettem ült G., és szinte egyszerre kérdeztük, J-től, hogy "Na, csak nem gyúrni voltál?" :D G-nek nagyon bejött ez a gesztus, mert fogták magukat és elmentek ketten a lépcsőházba vezető folyosó felé. Volt ott az asztal körül valami balhé amúgy, hogy J nem tudott akárhol gitározni ezzel az akusztikus hangszerrel, mert neki mindenképp az én helyem kellett, én meg erre ideges lettem. De elment hamar :) Így én megkérdeztem a basszeros csajt, hogy megnézhetem-é a hangszerét. Kezembe is adta, óvatosan, hiszen mint kiderült, kb kétszer olyan nehéz, mint az enyém. Az ölembe vettem, és jól meg is nyomta a lábamat a hirtelen súly. Nem tudtam teljesen oldalra fordítani, mert az ablak mellett ültem, és beleütközgetett. De jól meg tudtam nézegetni, elöl-hátul, az illesztéseket, a fát, a nyakat. Középkék volt, de egy szürkés árnyalattal, fóliabevonatos. A nyaka teljes egészében sötét volt, mintha egy az egyben rózsafából lett volna. Nagyon érdekesek voltak az összeillesztések helyei, ilyet még sosem láttam. Stagg gitár volt egyébként, és közben említette a csaj, hogy közel 50 éves hangszer. Megnéztem a hátulját, és hangszóró-barázdákat találtam rajta... Elképedtem. "Nem mondod, hogy ez magában is szól!?!" "De" - mondta a csaj. "Koncerten nagyon jól tud jönni" ... Arra gondoltam, ezt az ilyen asztalkörbeülős koncertekre érti... Játszogattam ezt-azt a gitáron, és tényleg volt hangja! És akkor tűnt fel, hogy ez öthúros. :P Többé-kevésbé próbáltam parasztvakítani, de nem sokáig. Éppenhogy csak szólt a hangszer gazdája, meg a gitáros, hogy vigyázzak a húrokkal, mert nagyon régiek (50 évesek), amikor a kezemben maradt mind a négy felső húr, aztán még az ötödik is. Én elkezdtem így óvatosan mondani, hogy "Öö, figyi, az gyakran előfordul, ha így... elengednek a húrok..?" Hát, néztek rám, de inkább szomorúan mint idegesen, mert tudták hogy ez lesz előbb-utóbb. Az összes húr elszakadt a fejnél, és visszarugózott, mint valami szívószál-izé... Rájöttem, hogy ezeket vissza lehet rakni, mert volt ennek egy mechanikája, de ügyesen kellett, mert visszaugorhatott, amit már nagy gonddal visszahelyeztem. Elszarakodtam vele egy darabig (a húrt tartó szerkezet egy vékony zöld műanyag fólia-rész volt... -.-" ), sikerült is visszaraknom párat, de nagyon abszurd volt a helyzet. Nem értettem, hogy miért nem lehet ezt úgy, mint a többi gitárnál, hogy a hangolókulcsokra tekerjük. Meg is kérdeztem, hogy egyáltalán hogy szokta ezt hangolni. A csaj meg a vállát vonogatta, hogy hát ő nem nagyon szokta hangolni... Ja amúgy egy ilyen focista-alkatú csaj volt, mármint fejre, ez a rövidre vágott, fiús haj, és a sportért élő, egyáltalán nem csinos, de mégis női arc. Ugyanilyen csaj volt a másodgitáros is, és a srác, aki a basszeros csaj barátja volt, gitározott és lábdobolt - ő normális metálos srácnak nézett ki, rövid hajjal. De ezt csak úgy mellékesen. Szarakodtam még ott a rugószerű húrokkal, és mire meguntam volna, meg szétstresszeltem volna magam a felelősség miatt, hogy tönkretettem a koncertjük előtt, csörgött a telefonom és felébredtem. Huhh..