Szép hosszú, melós napon vagyok túl. Még meló előtt itthon főztem brokkolikrémlevest, de még azóta se ettem belőle :D Ja meg most reggelire szereztem egy jó kilós adag sütit... Na jó annyi talán nincs :) Hazafele jövet pont azon filóztam, hogy mennyire tudok örülni az apró csodáknak, amik történnek időközben. Szerintem amúgy a boldogság ettől függ...  Na mindegy, szóval ott kezdődött, hogy másfél órával hamarabb hazaküldtek a műszakomból, ami - bár fizetésileg nem járok jól - kellemesen érintett, hisz már káprázott a szemem a fáradtságtól, meg a derekam is sajgott órák óta. Kiléptem az épületből, és - bár a Váci útra léptem - nagyon jókis nyári esti illat volt, ennek is nagyon örültem. Aztán kellemesen hazabuszoztam, és valószínűleg így kellett lennie, mert lekéstem a helyi kisbuszt, ami házig vitt volna, így gyalog mentem és felvehettem a földről azt a hajgumimat, amit egy hete keresek. Munkába menet vettem észre hogy ott van a földön a másik buszmegálló közelében, ahova viszont rohantam, hogy elérjem a járművet. És pont azon gondolkodtam, hogy vajon eszembe jut-e, hogy hazafelejövet felvegyem. De felvettem, és ennek is nagyon örültem. És ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy mennyi apró csoda van, és csak örülni kell nekik, és ebben a pillanatban láttam meg egy menyétet, ami viszont tetőzte az eddigi apró örömöket :D Imádom az ilyen kis állatokat. Nagyon jópofa lény, előjött egy kapu alól, utána be egy autó alá, lehajoltam, hogy nézzem kicsit, de ő inkább felugrott az autó motorháztetőjére. Látta, hogy figyelem, meg elindultam a járdán a házunk felé közben, ő meg átszaladt az úton, majd be az öregek otthona kertjébe. Na, mára jól kisztoriztam magam..