Nem volt teljesen tiszta, miért van olyan kellemes érzésem reggelikészítés közben. Mármint valami érzelem szállt meg, olyan jókis érzés. Aztán mentem gyomlálni a paprikák körül, és megint rámtört. Mikor beraktam a mosást, arra gondoltam, valószínűleg megint valami romantikusat álmodtam... Csak megint nem ugrik be. Aztán mikor mosogatni kezdtem a bögréket, bevillant: Igen! És csapot-papot otthagyva rohantam blogot írni. Tehát az álom:

Egy ismerősömnek, aki 60 év körüli egyedülálló fazon volt, segítettünk házat építeni. Többen, ugye. Volt egy kicsi telke, azon egy négyszög alakú rész kijelölve. Akkora volt, mint egy közepes méretű szoba. Ez volt a ház körvonala. A ház sarkainál már fel voltak állítva gerendák, úgy nagyjából kezdett kialakulni a váz. A földre rajzolt körvonalra azt mondta az öreg, hogy kívülről rakjak mellé gyeptéglákat, és megmutatta, hogyan kell. Mivel az én karom gyengébb volt, nehezebben bírkóztam meg a feladattal, és még duzzogós kedvem is volt. Meg az öreg is olyan flegma volt, mint valami vén, megkeseredett texasi cowboy. Hamarosan elegem lett az egész házépítősdiből, és elvonultam a telek másik sarkába, ahol volt egy kis betonozott "buszmegálló", egy tetővel ellátott pihenő rész, de korántsem számított épületnek. Ha szembe álltam az utcával, a telek közepén, bal kéz felől folyt az építkezés, jobb kéz felé esett a betonpihenő, és azon túl volt már a szomszéd ház. Tehát elvonultam a sarokba duzzogni. Ott volt az én kedvesem is. Egy egyedi stílusú fiatalember, külsőre úgy festett, mint Manson, Jyrki69 és Ollókezű Edward keveréke, nagyon tetszetős volt, jóképű, és belső tulajdonságai alapján is főnyeremény pasi volt. Én is hozzáillően voltam felöltözve, mint egy gothic girl. Pár hete jöhettünk össze, ezt mindenféle tényezők alapján állapítottam meg. Pl hogy intenzíven érdeklődtünk még egymás iránt, mert még sokmindent szempontból ismeretlenek és érdekesek voltunk egymásnak. Ez a betonbuszmegálló - ahol egy lomtalanításos heverő volt a bútorzat - különösen otthonos volt; lehet, hogy az öreg, lehet, hogy én vagy a párom, de teleaggattuk mindenféle jó poszterrel, pl The 69 Eyes. Arról beszélgettünk, miközben az utca felé néztünk mindketten, és hátulról átölelt, hogy pl én mennyire hasonlítok valamelyik gothic sztárra (nem tudom milyenek vannak amúgy). Tényleg fogalmam sincs, ki lehet az, de álmomban asszociáltam valakire, és közöltem vele, hogy én egyáltalán nem vagyok olyan vékony. Ugye ezt minden pasimnál eljátszottam, hogy kicsikarjam belőle a vallomást, hogy én így vagyok neki tökéletes, ahogy vagyok. A jelenlegi kedvesem viszont biztosított róla, hogy elég vékony vagyok most is, és végigsimította a derekamat, amit mellesleg egy csodaszép fűző tarott egyben... Erre cinikusan visszaválaszoltam neki: "Én sem szeretném igazából, ha úgy néznél ki, mint Jyrki" - tehát megmagyaráztam neki, hogy ő is úgy csodálatos ahogy van. Az persze mellékes, hogy sokkal jobban nézett ki bárkinél. És nagyon örültünk egymásnak, sokáig elvoltunk ott a tető alatt. Ez az egész házépítéses-telkes történet sötétedés óta zajlott, tehát már késő este volt. Az utcáról néhány fiatal srác jött a kerítés elé, és beszólogattak, vagy nem tudom mit csináltak.. Ennek a sztorinak azt hiszem itt szakadt vége.

Volt még egy második álmom is, ami sztoriszerűen zajlott, de ezt csak tömören.. Két kisebb tesómmal, meg 1-2 unokatesómmal görkorcsolyával mentünk bevásárolni a vegyesboltba. Néztem az órát, 21:00, na mondom ez mindjárt ránk zár. De 21:20-kor is még válogattunk, és csak akkor mondták be, hogy az üzlet hamarosan zár. Nézegettünk mindenféle olcsó terméket, mert mostanában az a menő nálunk, de ami olcsó volt az átverés is volt, mert szar volt. Végülis amit a kosárba gyűjtöttünk, minden kipakoltam, hogy nem kell ennyi fölösleges cucc, és végül kifizettünk egy kiló karfiolt, és indultunk haza. Érdekes volt, mert befelé jövet egy meredek pallón simán feljöttünk görkorcsolyával, de lefele már nem volt ilyen egyszerű. Találtunk egy tolókocsi feljárót, azon gurultunk le. Ahogy elfogyott a lendület, meg is álltam, és kijelentettem hogy én átveszem a cipőmet. Mellettem egy hatalmas gödör volt a földben, belenéztem, és elágazó járatokat láttam, de el volt öntve zubogó vízzel. Kérdeztem az idősebb unokatesómat, vagy az öcsémet, hogy ez mi a fene. Nem tudom pontosan mit magyaráztak, de valami gonosz dolog lehetett, szörnyű múlttal, valami bűntett helyszíne. Olyan volt egyébként, mint egy nagyon tágas nyuszijárat. Felnéztem, és mint egy rendőrségi elkerítő szalag, a magasban lógott egy fehér hosszú transzparens, rajta olyasmi felirat, hogy Alice In Chains.. Meg még sok más szó, és valószínűleg a bűntényre utalt. Elgondolkodtatott.. Na mindegy, megrettentem a történetétől, de gyorsan átvettem a cipőmet, és gyalogosan indultunk tovább. Nem városi, inkább Dunaparti, vagy valami más, hasonló környezetben vitt az utunk. Széles gyepes területek, töltés, másik oldalon fák, park, sétálóút. A töltésen vezetett tovább az utunk, ahova egy nagyon enyhén emelkedő járda vezetett. Vissza akartuk venni a görkorit, vagy csak megálltunk, hogy megnézzük a hátizsákjaink tartalmát, vagy csak hirtelen eszembe jutott, hogy én bizony nem raktam el a saját görkorimat... És igen, elővettük az összeset, és eggyel kevesebb volt. Megkérdeztem, hogy visszajönnek-e velem, vagy én megyek egyedül, vagy esetleg elkísér egyvalaki... Azt hiszem egyedül indultam, de valaki még jött utánam. Futottam, mert az esett jól. A táskámat ott hagytam nekik, hogy addig ne cipeljem feleslegesen. Kezdett meleg lenni, erősen tűzött a nap. Az út poros földúttá szélesedett, és a rokonaim kocsijai ott álltak a szélén, és az óvodáskorú gyerekeikkel labdáztak, meg hasonlók. Futás közben még odaintegettem nekik, mert tudtam, hogy bírnak engem, mármint a gyerekek. Kaptam is egy két nevetéses sikoltást, valószínűleg a száguldásom miatt. Odaértem, ahol a görkorimat hagytam. Későn, mert a területet egy benszülött nép foglalta el, többek között megtalálták az egyik pár strandpapucsomat, meg a görkorimat is. Kézzel-lábbal el kellett magyaráznom, hogy ez az én lábamra jó, ezért az enyém, és el is viszem. A benszülöttek körben ültek a földön, én meg idiótán vigyorogtam meg csodálkozást tettettem, ahogy bebújtam a papucsba, és ráillett a lábamra. Azt mutogattam nekik, hogy nekem ilyen nagy a lábam, és ezért csak nekem jó. Gondolom náluk a nőknek azért kisebb a lába... De mint kiderült, a görkorit a férfiak próbálták magukra, mert egyikőjükre se volt jó, és mikor nekem jó lett, csodálkozó felkiáltásaik arra irányultak, hogy milyen jó hogy ilyen kicsi lábam van és jó rá ez a szerkezet. Azt hiszem sikerült visszaszereznem, és rohantam vissza a többiekhez, de ennek a sztorinak is vége szakadt itt. 

Lehet, hogy folytatása az előzőnek, de a következő jelenet az volt, hogy a 143-as buszon ülök, és leszállok a szokásos itthoni megállónál. Görkoriban voltam továbbra is, fennhagytam a buszon a cuccaimat, táskámat, és versenyt futottam a busszal. A fent ülő hölgyek hevesen integettek, hogy itt maradtak a cuccaim, de én elmagyaráztam nekik, hogy a buszfordulóban találkozunk, és ott majd úgyis visszaszállok, mert utol fogom érni a buszt.

Volt még egy olyan is, hogy Szentendre macskaköves utcáin görkorizgattam, a busz már elment, én meg leültem egy járdaszegélyre. Volt nálam basszusgitár is. Mellettem egy idős hölgy ült, őmellette meg még egy basszusgitáros, egy fiú, meg a társa. Nézegettek, és nevettek, hogy én is basszusgitáros vagyok, és odébb mentek egy padhoz. Ekkor jött egy úriember, akire vártam, és meginvitált vacsorára. Már terítette is az asztalt (az utcán), de a vacsora még el sem készült, sőt, még senki hozzá sem fogott. Gondoltam, hogy majd nekem kell, vagy esetleg a pasi fog főzni, de mint kiderült, az idős hölgy lesz a szakács, addig mi meg bájcsevegünk. Micsoda luxus!