Parás álom folytatása:

Anyukám megtalálta a kisebbik húgomat, és közöltük vele, hogy ő is kezdjen pakolni, mert el kell hagynunk a házat. Ő is egy fél citromot evett, de megpróbáltam megmenteni: megragadtam a vállánál, és erőszakosan a szemébe mondtam a mondandómat, hátha felébred. Sikerült, és ő is azonnal csatlakozott a sporttáskák ruhával, értékekkel, iratokkal való megtöméséhez. Eszembe jutottak az állataim, akikről már korábban eldöntöttem, hogy nem fogom magukra hagyni őket, hogyha katasztrófahelyzet fenyegetne. A nyuszim hirtelen ott termett, ki se kellett mennem érte, és póráz is volt rajta. Betömtem egy kisebb táskába, majd a macskát is ráhelyeztem egy félig megtömött túrahátizsákban levő törölközőkupacra. Sajna mindig kiugrott, és valamiért vörös is volt, ami igazából nem is. Kiürítettem a fontosabb fiókjaimat, meg azon gondolkodtam, hogy fogok elbírni egy gitárral teli gitártokot, egy túrahátizsákot, egy kisebb hátizsákot, meg két teli sporttáskát. Nem könnyű ez a "költözés"... És még arra is gondoltam, hogy kár lenne itthagyni a gitárerősítőmet, de mivel nem volt olyan értékes, és 13 kg-ot nyom, lemondtam róla... Mielőtt befejeztük volna a pakolást, felébredtem.