Hát én már nem tudom hova tenni, hogy miket álmodok... Most lehet, hogy nem lesz benne érezhető az összefüggés és a logika, de akkor és ott, minden úgy egymásból következett.
A nagymamám házában voltam, és fura hangulatban beszélgettünk. Mintha valaki meghalt volna, vagy világvége közeledne, vagy egyéb hasonlóan szörnyű esemény. Azt mondta, menjek vele, mutatni fog valamit. Sejtettem, hogy ez olyasmi lesz, mikor Dumbledore betekintést engedélyezett a Merengőbe... A nagymamám felment a lépcsőn, én követtem. Fennt a tetején megállt, visszanézett rám, és azt láttam, hogy az arca egyik fele meg van puffadva, mintha már rögtön nem is ebben a világban lennénk, hanem elvezényelt volna valami zombi-birodalomba... Nem rémültem meg... annyira. Követtem, felmentem én is a lépcsőn, de az ajtón belépvén nem a hálószobájába érkeztem, hanem egy nagy ikerház erkélyére. Ott már biztos voltam benne, hogy egy emlékkép kellős közepébe csöppentem. Körülbelül 6-8 évvel korábbi családi esemény volt, az erkélyről egész jól beláttam a dolgokat. Esküvő lehetett talán, mert mindenki a ház előtti gyepen mulatozott - padok, sátrak nem voltak, de ez nem is zavarta a jelenetet. A tesóimat, unokatesóimat, és nem létező rokonaimat is láttam. Mind sokkal fiatalabbak, gyerekebbek voltak. Az egész jelenet úgy nézett ki, mintha csak eljátszották volna önmaguk fiatalkori verzióját, egy megfelelő stílusú parókával kiegészítve. Volt ott egy ikerpár, két srác, akik egyébként tudtomon kívül a rokonságom részét képezik. Serdülőkorúak voltak, de már nagy hajat és szakállt növesztettek, szubkulturális lázadási célzattal. A jelenben valószínűleg nem így néznének ki, fel is tűnt, hogy az arcszőrzet mesterséges, és a hajukon is látszott, hogy nem igazi. Tollaslabdáztak, élvezték a tavaszt, az egész rokonság vígan tevékenykedett. Én nagyon jókat vigyorogtam rajtuk, el is érzékenyültem, ahogy a kisgyerekké vált tesóimat látom játszadozni. Pont, mint a fényképeken, csak most elevenek voltak. Az erkély alatt a macskánkat láttam sompolyogni, ugyanúgy nézett ki, mint most, de nem volt olyan kövér. Egyébként sem kövér, csak a téli bundája miatt... :) De nyávogni már nem tudott, csak tátogott. Kinyúltam az erkély korlátja alatt, hogy elérjem a fejét, és meg tudjam simogatni. Nagyon óvatosan nyúltam hozzá, hiszen mégis csak a múltat próbáltam elérni... Érdekes volt. Lassan közelítettem a kezemet felé, azt hittem nem fog meglátni, de mégis csak nekem "nyávogott", és ahogy megsimítottam a fejét, dorombolt és hízelgett. Mosolyogtam, s abbahagytam gyorsan, nehogy valamit megbolygassak. Felegyenesedtem az erkélyen, és azt vettem észre, hogy többen lettünk ezen a pár négyzetméteren. 40-50 év körüli maffiozó külsejű férfiak vettek körül, és azt mondták, velük kell mennem. Nem volt választásom ez esetben, ők is megmutatnak valamit. Az ikerház erkélyén levő rokonaim nem láthattak, hiszen csak emlékkép voltak, így segíteni sem tudtak. Féltem, de mégsem annyira, inkább borzongást éreztem, a rám váró látvány jellegére készülve...
Nehéz leírnom, mi is volt a kerettörténet. Egy bűncselekmény lehetett, illetve annak eltorzult, világméretű gonoszságig elfajuló, szervezett formája. Ami mindenkire hatott. Vagy nem... Nem tudom már. De két ilyen maffiozó elkezdte nekem levetíteni egy általam normálisnak tartott rokonférfi múltját. Az eseményeket videóra rögzítették, és mint valami bizonyítékot, megnézették velem. Mutatták a férfit, aki egy átlagos, szürkeöltönyös, rövidhajú, szemüveges középkorú ember volt. A filmből kiderült róla, hogy nőket gyűjtögetett be a lakására, iszonyatos mennyiségben... Mint testeket, úgy kezelte őket, életben tartotta, amíg megfelelő mennyiség összegyűlik. A Mátrixból ismert zselés sejtkabinokban tárolta őket a végső beavatkozások előtt, és mikor eljött az idő, mind egyszerre nyíltak ki. A kabinok a mennyezetre voltak erősítve, az aljukon volt a nyílás, amelyből nagy zubogással távozott az életben tartó folyadék és a benne levő test. Egy meredek, széles csúszdán a testek egy óriási futószalagra érkeztek. A következő kép már az volt, hogy a vízzel megmosott testeknek már nincs lábfejük, és úgy hengeregnek tovább az embertelen méretű szalagon. Hogy meghaltak-e már, vagy csak nem érezték félhalott állapotukban... nem tudhattam. Ezek után a borzalmas képek után nem tudtam tovább a képernyőre nézni, de lehet, hogy nem is volt erről tobb képi dokumentum.
A következő jelenetben már nem voltam ennek a lelki terrornak, sem a maffiozók rabja, sőt, késztetést éreztem, hogy felkutassam ezt a gonoszságot. Sok nyomot találtam, elég egyértelműeket, de nem emlékszem, hogy jutottam el a 202-es számú dokumentumig. Hirtelen csak ott voltam egy garázsban, ahol hatalmas fémpolcokon kartondobozok voltak felhalmozva, és mind meg volt címkézve. A sorszámokat követve egyesével megtaláltam a bizonyítékokat... Értelmetlen dolgok voltak bennük: pl. egy csomag egyesével lefóliázott szívószál. Belemarkoltam... jó lesz ez még otthonra, úgyis annyi ivós party van nálam. A sárgásszürke kabátom volt rajtam, és hirtelen lett neki belső zsebe, oda dugtam a zsákmányt. Ekkor megláttam egy 15 év körüli göndörhajú, szemüveges fiút. Utólag kérdeztem meg tőle, hogy elvehetek e néhány szívószálat - egyértelmű volt, hogy az ő tulajdona. Azt mondta, nem... És elkezdett görnyedezni, köhögni, és szédelegni. - Jólvan, jólvan, visszarakom! - mondtam, és így is tettem. Egy kicsit jobban lett, de még mindig nem tudott felegyenesedni. Egy még maradt a belső zsebemben, azt is visszahelyeztem. Teljesen jól lett a fiú, aminek örültem, nem lett volna kellemes, ha bántódása esik miattam. Viszont rosszul esett, amit mondott. - Menj el...
Teljesen letörtem, olyan hangsúllyal mondta, és így a kutatásomnak is vége szakad. - És visszajöhetek valamikor? - próbálkoztam. Nemleges választ adott. Megsemmisülten kisétáltam a garázsból, otthagyva a bizonyítékokat, és a nyilvánvalóan felbecsülhetetlenül értékes információkkal rendelkező kissrácot. Ezután már nem tudom mi történt, valszeg egy másik álom.