Túl vagyok a legrosszabbon (már amiről tudok), mostmár csak jó következik. Találkozok Vele, holnap Opeth-et játszunk, nagyon király! Asszem rendbe is szedem magam, nameg gyakorlok, ha addig nemkell indulnom, és iszok valami cukrosat, mer eléggé beszédültem vérvétel közben.

Sehogyse jó, mert akárhogy kínlódok, nem fogok tudni meglenni nélküle. Olvasok egy ilyen vicces könyvet, az a címe, hogy Illünk egymáshoz? és a férfi és nő közti gondolkodásbeli, agyműködésbeli, értékrendbeli meg mindenféle különbségeket taglalja, és hogy emiatt vannak a veszekedések. Ez most tök komoly, tényleg irigylem a homoszexuálisokat. Mármint ezt a megértés, összhang részt. Természetesen én csak úgy tudom elképzelni, hogy egy hímneművel vagyok összhangban..
Pedig amúgy a mi kapcsolatunkat kielemezte a Mama is, meg hát én is így gondolom, miszerint Ő egy kissé nőies férfi, én meg kissé férfias nő vagyok. Talán ezért is tudtunk meglenni (úgy-ahogy, valameddig) egymás mellett. Meg fura, én nem ismerek mindig magamra, mikor a könyv a nőket jellemzi. Én pl nem jövök zavarba ha térképet kell olvasni, és nem forgatom mindig menetirányba, és mindeddig sikeresen tájékozódtam vele. Azt viszont beismerem, hogy nincs olyan szintű tájékozódási képességem, mint egy férfinak, legalábbis ha autóban ülök... Legalábbis borús időben. Biztos meséltem már, hogy ahelyett, hogy hazamentem volna, Csömörön kötöttem ki majdnem, de kétszer is.