A legromantikusabb, legszebb, legérzékibb csókolózós búcsúzásos álmom közepén voltam képes felébredni.... Gyaaahhhh X(

Szokásos kellemetlen elalvás előtti érzelmi kitörési rituálém (azaz bőgés) közben kirajzolódott, hogy mi is az én bajom tulajdonképpen. Kicsit úgy érzem magam, mint amiről Salvatore bácsi mesélt, hogy a kis sötételfek valószínűleg nem eredendő gonoszsággal és becsvággyal születnek, hanem egész pici koruktól beléjüknevelik, és ezért lesznek ilyenek, a lehető leggonoszabb teremtmények. Nincs olyan, hogy szeretet, csak a saját érdekek, a társadalmi előrejutás, hatalom, stb.

Na, csak annyi, hogy 20 éves koromban én bébi-sötételfnek érzem magam, akit kezdenek elrontani. Ki akarják irtani az érzékenységemet a jó iránt. De így kollektíve szinte mindenki aki nap mint nap körülvesz. Éljen.

Már siránkoztam emiatt eleget, de ismét megfogalmazom: Nincs aki igazán megbecsülne. Én ennél többre tartom magam... Lehet hogy ez az én hülyeségem, de hiába, ha ez így most nagyon rossz, kellemetlen, bánt, fájdalmat okoz.

Na sztem jobb híján elmegyek vásárolni, főzni, aztán gyakorolni...