Nem bírok aludni. Blogolnom kell. Naplót is már írogattam.

Rég fájt ennyire, de már éreztem hasonlót. Álomba sírni sem tudom magam. Zakatol a szívem, nyugtalan vagyok. Olyan vagyok mint apukám, csak ő erre már nyugtatókat szed, mert mindennapos dolog.
Nagyon sok gondolat kavarog bennem. Szeretem is. Utálom is, mert becsapott. Megcsalt. Nem érdekelnek a részletek. Nem tudom meddig volt szerelmes belém.
Nem tudom, hogy a remény megszűnik-e egyszer. Mert az univerzumban, akárhogy is nézzük, van esély arra hogy egymáséi legyünk. De ez már mindegy. Nem akarja. Van neki más. Csakhogy ez nekem nem megy ilyen gyorsan.
Közönyt akarok érezni iránta. Azt szeretném, ha nem zaklatna fel a gondolata. Aludni akarok, békésen. Pihenni végre.
Helyrerázni magam. Jó jegyeket szerezni. Zenélni az embereknek. Folgalkozni a családommal. Békésen.
Biztonságban akarok lenni. Lelkileg.
Ez már nagyon hiányzik...
Talán nem is létezik. Talán nincs is olyan ember, akiben nincs kétely. Sem olyan, aki nem fél.
Sokat fogok most írni szerintem. Lehet, hogy minden emléket, ami eszembe jut. Lehet hogy jobb lenne írásban archiválnom (akár neten is), mint hogy a lelkem mélyén ezek felemésztenének. Most az ágyamban vergődve a szilveszter jutott eszembe. Igen, most neked írom ezt E/2. sz-ben, bár kevés az esély hogy mostanában netezel, főleg meg hogy az én blogomat nézegeted, mégis téged célozlak ezzel a pár mondatommal. Le fogom írni ide az emlékeinket. Pont ezért. És most nem a naplómba, bár azt is előszeretettel elolvasod, de most így teszek. Majd ha észreveszed, és úgy gondolod, ez így nem fair, leállok. De eddig erre nem kértél, pedig olvastál már innen tőlem sokmindent.

Szóval a szilveszter. Kedves közös barátunknál volt egy házibuli még 2 évvel ezelőtt, oda voltunk hivatalosak. Én őt még akkor kevéssé ismertem, csak asszem Szigeten találkoztunk előtte, meg még talán párszor, amióta Vele együtt voltam. Furán éreztem magam, mert a "matrica effektus" állt elő, vagyis úgy éreztem, hogy csak mászkálok utána, és igazából ő széleskörű társasági életet szeretne élni, nem feltétlenül (csak) velem. Hát jó, próbáltam alkalmazkodni, elvoltam a lányokkal egy darabig, áfonyás ízű pezsgőt ittunk (nem gyerekpezsgő :D), de ez nem volt valami tartós elfoglaltság. Megnéztem hol van ő. Nagyon jól elvolt, megkért, hozzak neki hubertust kólával, hoztam. Néha bementem hozzá a kisszobába egy puszira, meg ilyesmi, meg felmászkáltam hozzá az emeletre, ahol jól eltársalgott a földön ülve, meg ilyenek. Én is éltem mindenféle emberkékkel társasági életet, tuti hogy nem emlékeznek rám azóta se, pedig jókat beszélgettünk. Közeledett az éjfél, csorgott le az alkohol a torkokon, és mire pezsgőnyitás meg újévezés lett volna, ő elkezdett hányni. A vécében a volt barátnője (nekem nagyon jó barátnőm, régebbóta ismerem, mint őt) támogatta őt, összefogta a haját meg ilyenek. Nagyon gázul éreztem magam, hogy miért nem én, az aktuális barátnője vagyok ott. Igazából nem is mertem odamenni. Valahogy kellemetlen volt. Nem az, hogy a leányzó volt az, aki segített neki, hanem inkább az, hogy én miért nem ugrottam az első gyanús jelre... Na mindegy, mire éjfél ütött az óra, már kikászálódott a mellékhelyiségből, és már mellettem állt. A hajában volt valami fekete ilyen szövet hajpánt-izé, és viccesen nézett ki. Nem emlékszem, hogy váltottunk-e csókot pontban éjfélkor. De az épp a vécéből kijövö, frissen hányt barátomat valószínűleg nem smároltam le... Találtunk később a kanapén helyet. Leültünk, ő az ölembe hajtotta a fejét. Talán beszélt is hozzám, de már nagyon kivolt, és a kedves házigazda azt mondta, menjünk lefeküdni, megkaphatjuk apukája szobáját. Valahogy feljutottunk, és lepihentünk. Aztán ő felébredt. Asszem úgy volt, hogy nem emlékezett hogy jutottunk fel ide. Még mindig ittas volt a lelkem, de úgyemlékszem, nem is aludtunk, vagyis nem sokat. Közben meg be-be nyitogattak ilyen arcok, hogy mi ez a szoba, meg hol van ágy, meg ilyenek. De szerintem aludtunk amúgy valamennyit. Aztán ő hirtelen úgy gondolta hogy egy kicsit most létesítsünk intimebb kapcsolatot itt ebben az idegen ágyban. Leállítottam, s megkérdezte, hogy ugyanmár, csak nem azért, mert az előbb hánytam szét magam? Igen volt a válaszom, hát mi más. Erre ő kissé besértődött, és lement a földszintre. Már más volt a helyzet, kevesen voltak a nappaliban meg a konyhában, gondoltam be voltak irányítva szobákba... Kerestünk még valami ihatót-ehetőt, és elvoltunk az ebédlőasztalnál. Olyan ölembehajtósan megint. Felhívtam a figyelmét a matrica-effektusra. Nem emlékszem, hogyan reagált. Csak muszáj volt közölnöm, hogy úgy érzem, rátapadok, és ez őt zavarja. Dehát mindegy. Amúgy szerintem sosem tudtunk úgy igazán jól bulizni. Nagyokat táncolni, jól érezni magunkat. Na mindegy. Szerintem még visszamentünk akkor aludni abba az ágyba, és reggel 7 fele lejöttünk. Ő még ottmaradt, mint "bennfentes", hisz közel lakik meg minden, ismeri jól a házigazdát meg az akkori barátját, és segít takarítani. Én elmentem a 7 óra körüli csapattal, vonattal haza. Otthagytam a sapimat. És szomorkás voltam. Szívesen maradtam volna vele, takarítani is, segíteni, de egy szó sem esett erről. Utólag, nem tudom milyen hosszú idő után derült ki, hogy még sokáig ottmaradt, dvd-ztek meg ebédeltek meg ilyenek. De ezt olyan sokára mondta el, hogy már kb csak viccből hőbörögtem miatta. Nem mintha ez akkora dolog lenne. Meg hát elvileg akkor még nem is volt szerelmes belém, így érthető volt, hogy furán közönyösen viselkedik. Azt mondta tavaly nyáron, hogy ő januárban esett belém igazán, és akkor nagyon. Remélem, hogy ez, a soksok álság ellenére igaz. Sokminden igaz volt a kapcsolatunkban, de most igazából próbálok szelektálni... Újra áttekinteni. Nem is tudom, lehet, hogy azért, mert még mindig szeretem, és ezeket nagyon fontosnak tartom. Az is lehet, hogyha már nem szeretném, nem is gondolnék úgy vissza a dolgainkra, mint ebben az állapotomban. Hidd el, szívesen lennék a barátod ezek után, de egyszerűen nem tudom elképzelni hogy milyen az! Olyannyira hiányzol, és egy rémséges rémálomnak tartom ezt az egészet... Mindegy, most épp emlékezem.
Az előző szilveszterre. Amikor is megtudtam, hogy ezt nem velem akarod tölteni. Akkor még nem tudtam, hogy mi áll emögött igazából. Csak azt érzékeltem, hogy külön akarsz lenni tőlem, és ez igencsak bántott. Nagyon. Sokat szomorkodtam, sokat panaszkodtam neki. És szidtam azt a srácot, aki elhívta őt a buliba, hogy engem miért nem hívott vele. Utólag az is kiderült, hogy ő maga nem akarta hogy velemenjek, a házigazdasrácnak valszeg mindegy volt, sőt, de akkor meg kiderült volna a kis titka, és én meg valszeg bőgve rohantam volna haza. Mindegy, szóval végül én győztem, úgymond. Velem töltötte a második szilveszterünket. Nálunk, a családommal. Éjfél előtt Tekken-eztünk, aztán mikor épphogy lekéstük majdnem az éjfélt, lent a tévé előtt a papával meg a Balázzsal meg a haverjaival koccintottunk. Kint az utcán a srácok robbantottak soksok petárdát meg mindenféle szikrázó dolgot, meg kiabáltunk hogy bújék. Utána ottmaradtunk piálni a földszinten. Hárman ültünk az asztalnál, dőlt belénk a bor meg a pezsgő (belém a likőr is), és nagyon mély, meg kínos kérdésekbe is belementünk (vagyis inkább a férfiak), főleg az ő életéről. Én azt hittem erről így nem gáz beszélnie, de utólag ezt is elmondta, hogy akármilyen részeg volt, marha kellemetlen volt neki a családjáról beszélni az "apósjelölttel". Megitták egymással a pertut, bár egyszer már volt rá kísérlet Bulgáriában, de akkor sem ő, sem a húgom akkori barátja nem tudták nem magázni... Nem állt a nyelvükre egyszerűen. De ő végülis január elsején már sziával köszönt apámnak, meg utána is. Mikor nagyon elfáradtunk már, felmentünk az emeletre. Ő nagy jókedvében meg ittas állapotában hangosan elkezdett csevegni öcsém haverjaival, akik a gép előtt ültek. Egyik srácnak, aki a Lókáposzta (http://www.lokaposzta.cjb.hu/) sorozat operatőre, nagy hangerővel dícsérte a filmkészítői tehetségét. Öcsém akkori zenésztársától meg megkérdezte, hogy "Neked tényleg bejön a barátnőm?? Mert te bejössz neki!" Meg kedvesen meginvitálta az ágyunkba, úgyis elférünk, nagy az ágy, szeretettel várjuk. Én nehézkesen bírtam leállítani a dumálókáját, de aztán abbahagyta a vidámkodást, elköszönt és elvonultunk aludni. Másnap erre az egész öcsémék társaságával beszélgetős sztorira nem emlékezett, elmondások alapján rakta össze a dolgot. Azt mondta, nem bánta meg, hogy nem annak a haverjának a szilveszteri bulijára ment, nagyon jól érezte magát velünk is.
Talán ennyi emlék elég mára.