Volt egy érdekes álomképem, most délelőtt, és szerintem csak azért, mert beteg vagyok... Mármint ezért sikerült olyat álmodni, ami megmaradt. Sydney voltam az Elveszett ereklyék fosztogatóiból, és egy hatalmas kastélyszerű épület alsó szintjén álltam, ahonnan hosszú egyforma folyosók vezettek jobbra és balra is. A fejem fölött a mennyezetig el lehetett látni, a szintek galériaszerűen lettek megépítve, és a központi egybenyílt térnél korláttal végződtek. Tehát emeletekkel feljebb is láttam, hogy ugyanolyan folyosók nyílnak. Szó szerint nyíltak, mert vibráló, ködszerű, de mégis vakító fény tört át az ajtókon, amik tagolták a folyosókat, ahogy egyesével kinyíltak. Keleties nyílászárók voltak, két nagy papírszerű hatalmas tolóajtó magától behúzódott a falba. És ezt 10 méterrel mögötte megismételte a következő. És a következő is. És mindnél feltört az a ködszerű fény. Ugyanez megismétlődött egy emelettel feljebb is. Félelmetes volt, mert végtelennek tűnt a folyamat, mégis gyönyörű, és vonzó. Végig is akartam menni, meg nem is. Mert talán nincs vége, és nem térhetek vissza. Láttam, magamat, mint Sydney-t, kívülről. Elmosolyodtam. És sajnos nem történt semmi, mert csipogott az ébresztő :( Pedig nem kellett volna, mert beteg vagyok, és mára korlátlan ideig való heverészést terveztem.