Most sokminden nem stimmel.
Legfrissebb élményem a munka. Ma szarul végeztem a dolgomat. Illetve azt éreztették velem, hogy én vagyok a hibás, mert emberhiány van. Végig fel voltam baszódva a folyamatosan ostromló vendégek miatt, meg mert minden úszott a dzsuvában, és folyton elfogyott valami alapanyag. Szerencsétleneknek vágtam a pofákat meg csapkodtam, pedig nem állt szándékomban rajtuk levezetni. Olyan hergyán végeztem el a papírmunkát, hogy már elképzeltem, hogy ezért majd jól megintenek, esetleg ki is rúgnak. Ha nem lesz belőle semmi, kitaláltam, hogy tavasszal felmondok, hiszen úgyis szakvizsgázom, meg a tanulói jogviszonyom is megszűnik. Egyébként is, heti 2x mekis kaját tolni marhára nem egészséges. A lábaimnak sem a 8 órás dekkolás, egy db 20 perces pihenővel. Visszér, talp és térdfájás, bőrkeményedés, blöehh... Hamarosan vége, és ez valahogy megkönnyebbüléssel tölt el. Minden rossz, leszámítva a pénzt, amit kapok érte.
A suli is para. Hétfőtől péntekig, reggeltől estig. Hétvégén marad a meló, meg a regenerálódás. Igen keveset tudok foglalkozni a szolfézzsal, főtárggyal, zenekari számokkal, vokálok leszedésével, management házikkal, önéletrajzokkal Fehér Annának, kórusnóták memorizálásával, összhangzattani példák zongorázásával, II-V-I-es patternek gyakorlásával, a tengelyrendszer értelmezésével, angol szavak magolásával, 160-as tempós big-band nóták gyúrásával, szólók megírásával. Faszom! Elképesztő a lemaradásom, és ahogy halmozódik, egyre csökken a kedvem. Szóval hogy semmihez sincs. Esetleg egy kis fantasy-regény olvasásához este, de nem sokáig megy, mert leragad a szemem.
Fáj a hátam. Rossz a tartásom, nincsenek karbantartva az izmaim, féloldalasan hordozom a táskámat, a gitáromat. Aludni sem tudok úgy, hogy pihentető pozíciót vegyek fel. Talpbetétet kellene csináltatnom, sokezer forintért, de előbb beutalót kell kérnem a háziorvostól, aztán időpontot kérni az ortopédián. Mikor?
Most olyan sok kiló vagyok, mint még soha. És nem motivál semmi, hogy tegyek ellene. Illetve nem eléggé, mert gondolok egyet, és már nem is érdekel.
A telefonom nincs feltöltve nyár óta, már csörgetni sem tudok. Hosszú hajat szeretnék, de töredezik, szedtem rá ilyen Bano kapszulát, de elfogyott, és nem tudok újat venni, mert be kell fizetnem a tandíjat. Ami most még több, mint tavaly.
Elképesztően bosszant, hogy a szentendrei suli leakasztott rólam 350 kilót, egy ALAPFOKÚ okj-s képzésért... HOL VAN AZ ÁLLAM ÁLTAL FINANSZÍROZOTT KÉPZÉSEM??? Nincs, mert ezt a sulit is keményen perkálom. Ez zavar a legjobban, meg az, hogy szétgürizem magam a munkában, és épphogy esetleg a felét tudom állni, a többit a szüleimtől kell kérnem. Annyira felbasz, hogy sírni volna kedvem.
Utána kéne járnom, hogy milyen képzés is volt ez a szentendrei, kiutaznom, interjút kérnem, megkeresnem a számlákat, beszélni valami jogásszal, vagy diák-ombudsmannal... Vazzeg. És lehet, hogy marhára én leszek a hibás, hogy miért voltam ilyen balek.
Másfél éve nem volt normális párkapcsolatom, de még értékelhető próbálkozások sem voltak közben, annyira szánalmas dolgok voltak. Inkább nevetséges és komolytalan.
A nyuszim halálos vírussal küzd, és még úgy is, hogy alapítványilag támogatva van a kezelése, nagyonsokezer forintot hagytunk már ott. 2 hónapja beteg, nem javul, de nem is rosszabb, simán csak ramatyul van, legalábbis ránézésre. Szerencsére eszik, és van benne humorérzék, hogy kiröhögje a halált. Ő sem deríti fel a kedvem mostanában.
A családom no comment. Dióhéjban: az öcsém már nem beszélget velem annyit, eltávolodott az érdeklődési körünk. A kisebbik húgomat sosem látom, mert nem itt lakik, egyébként vele nincs nagy gáz, rendes. A nagyobb már para, kábé olyan, mintha nem létezne. Pedig ő elvileg itt lakik. Az apám beteges, és szűklátókörű, sok olyan tulajdonsága bosszant most engem, ami régen anyámat bosszantotta, és ő külön is költözött emiatt. Anyámat kéthetente látom, nála aludni nem tudok, mindig valami közbejön, tanulás, hajmosás, nyuszikezelés.
Néha szeretném, ha tök egyedül lennék a házban. Nem basztatná senki a sminkcuccaimat, nem csulázna kátrányosat a mosdókagylóba, aztán otthagyja, nem hordaná el a ruháimat, nem hagyna koszt a közös helységekben, nem használná rongynak a pólóimat.
De egyedül lenni sem annyira jó, legalábbis mikor erre kerül sor, rosszabb. Éljen Virág, és a határozottsága.
De hogy legyen valami jó is:
Mostanában rengeteg a jó koncert, fain pagan és folkmetal dolgok, minden évszakra jut 1-2, hála a jó égnek. A kedvenc zenekaraimat évente többször is láthatom: ilyen még sosem volt.
És hála a jó égnek, vannak barátaim, akiket tényleg barátoknak mondhatok. Érdekes, hogy az ember élete során hogyan változik a barátok listája. Magamból kiindulva pl. De ezt korántsem rossz, örülök, hogy a mostaniak azok, akik.
